5p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Ugyanazon a budapesti címen van bejelentve az a két magánszemély, akik március végén a legnagyobb összeggel, egyenként 450-450 millió forinttal tartoztak a magyar adóhatóságnak.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) negyedévente teszi közzé azon adóalanyok listáját, akiknél az előző negyedévben jogerőre emelkedett határozatában magánszemélyek esetében 10 millió, más adózók esetében 100 millió forint feletti adóhiányt állapított meg, feltéve, hogy az erről szóló határozatban előírt fizetési kötelezettségüknek nem tettek határidőben eleget.  A tavaly szeptember végi 2.023 és december végi 1.771 után 2012. március végén 1.543 vállalkozás tartozott egyenként több mint 100 millió forinttal, valamint a 2011. szeptember végi 3.501 és december végi 3.581 után az idén március végén 3.615 magánszemély és egyéni vállalkozó egyenként több mint 10 millió forinttal folyamatosan, 180 napon túl az adóhatóságnak.

Ennyivel tartoznak

A magánszemélyek és egyéni vállalkozók a 10 milliós küszöbértékkel számolva mintegy 36,15 milliárd forinttal, a cégek a 100 milliós küszöbbel 154,3 milliárd forinttal tartoztak március végén, együttes minimális tartozásuk mintegy 190,45 milliárd forintra rúgott, míg december végén még 212,9 milliárd forintra. A valóságos tartozások azonban ennél jóval nagyobbak, hiszen vannak olyan cégek, amelyek több milliárddal, s olyan magánszemélyek, akik tízmilliókkal tartoznak.

A NAV 2012 első negyedévében az MTI összesítése szerint összesen 14,53 milliárd forint adóhiányt állapított meg, az adóhiány után megállapított jogkövetkezmények (adóbírság, késedelmi pótlék) összege pedig 12,6 milliárd forint volt.

Cégek

A 180 napon túl tartozók most közzétett listáján szereplő 1.543 cégből 1.066 felszámolás, 109 pedig végelszámolás alatt áll, csupán 368 még működő vállalkozás, vagyis nem sok bevételre számíthat tőlük az adóhatóság. A cégek között továbbra is gyakorlatilag valamennyi ágazat fellelhető. Változatlanul a tartós adósok között van a Hospinvest Egészségügyi Befektetési Zrt., a Gyöngyösi Kórház Egészségügyi Szolgáltató Kft. és a Hatvani Kórház Egészségügyi Szolgáltató Kft., amelyek felszámolás alatt állnak. Ezúttal is megtalálható a listán az ugyancsak felszámolás alatt álló Cornexi Élelmiszeripari Zrt., a Herz Szalámigyár Zrt. vagy például az Electro World Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a Hollóházi Porcelán Manufaktúra Zrt. vagy például több Bábolna cég, s szerepel a listán a felszámolás alatt lévő Malév és a Shopping City Ferihegy Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. is.

Változatlanul százmilliónál nagyobb tartozása van önkormányzatoknak (Alsóvadász, Nick), iskoláknak (Kolumbusz Humángimnázium Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium, Kolinda Művészeti Iskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény), alapítványoknak (Rendőrökért Közbiztonsági Alapítvány), fürdőknek (Esztergomi Fürdő (spa) Szolgáltató Zrt.,), felszámolás alatt álló szállodacégeknek (debreceni Cívis Hotels Zrt., veszprémi Hotel-Agro Panoráma Szálloda- és Konferencia Központ Kft., budapesti Hotel Európa Zrt.).

A vállalkozások között továbbra is megtalálható számos fura nevű cég (például Bedőlt 100202 Hcetdraug Pácban Lévő Kft., Bedőlt Office Válságban Lévő Kft., Búgócsiga 100610 Maetajots Kft., Mecsboksz 100806 Aszrep Kft., Mecsboksz 100812 Doowrekóp Kft.), amelyeket mind a Tatabánya, Komáromi út 31. szám alatt jegyeztek be.

Magánszemélyek

A magánszemélyek, illetve egyéni vállalkozók listáján most is szerepel Akkad Imad, aki arról híresült el, hogy 2008 decemberében a bírságokat is beleértve több mint 5 milliárd forint tartozással szerepelt az APEH nagy adósok listáján, rajta van az énekes Lang Györgyi, a celeb Gáspár Győző és Gáspárné Balla Beáta, Földesi-Szabó László és az akasztói vállalkozó, Stadler József is.

A "legnagyobbak"

A nagy adósok most közzétett listáján 47 vállalkozás és 53 magánszemély neve szerepel, akad, akié többször is, sok cég adószámát pedig törölték vagy felfüggesztették.

A legnagyobb adótartozással, jogkövetkezményekkel együtt 2,59 milliárd forinttal a soproni székhelyű MASTER-COPY Kereskedelmi Kft. "dicsekedhet", amely háromszor is rajta van a listán.

A második legnagyobb adós a budapesti MILSEC Vagyonvédelmi és Szolgáltató Kft., a bírságokat is beleértve 1,93 milliárd forinttal, a harmadik a végelszámolás alatt álló, dunaújvárosi BIOTECHBUILD Kft. 1,15 milliárd forinttal, a negyedik pedig a nagyszentjánosi RAAB-CREDIT Kereskedelmi és Szolgáltató Bt., amelynek 2010. szeptember 18-án törölte az adószámát az adóhatóság.

A magánszemélyek közül két, ugyanabban a budapesti társasházban lakó magánszemély osztozik holtversenyben az első helyen, Wang Sheng Qiang és Chen Wen Min, a jogkövetkezményeket is beleértve egyenként 450,2 millió forinttal. Őket a nyíregyházi Szegfű Tibor követi 224,3 millió, majd a győri Szilágyi András 195 millió forinttal. Összesen hét személynek van a jogkövetkezményekkel együtt 100 millió forint feletti adótartozása.

MTI/mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!