2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Nemzetgazdasági Minisztérium délutáni közleménye szerint a kormány rövidesen tárgyal a bérkompenzációs pályázat kiírásához szükséges jogszabálymódosításokról.

A kormány január 26-án határozatot fogadott el arról, hogy a már korábban meghozott és január 1-jén hatályba lépett intézkedések mellett további ösztönzőkkel is elő kívánja segíteni a bérek nettó értékének megőrzését szolgáló munkáltatói béremeléseket. Eszerint pályázat keretében támogatás nyújtható majd azoknak a foglalkoztatóknak, akik számára a béremelések „saját erős” 5%-ának az előteremtése is nagy nehézségekbe ütközik, illetve további támogatás nélkül esetleg csak a létszám csökkentésével tudnák a béremelés forrását előteremteni. A változtatás célja, hogy új lehetőséget nyissunk pályázati formában, így több munkahely megőrzéséhez és több munkavállaló kompenzálásához tudjunk hozzájárulni - részletezi a minisztérium közleménye.

A kormány rövidesen megtárgyalja a pályázat kiírásához szükséges jogszabálymódosításokat. Ennek keretében dönt arról a törvényjavaslatról, amely a 2012. évi költségvetésen belüli átcsoportosítással biztosítja a pályázati rendszer keretében elnyerhető támogatás 21 milliárd forintos forrásigényét.  A kormány elé kerülő javaslatban várhatóan szerepel a munkaerőkölcsönzők bérkompenzációs nehézségeinek megoldására az érintettek bevonásával kidolgozásra került tervezet, valamint a bérkompenzáció finomhangolását szolgáló más kisebb módosítás is.

A kormány álláspontja szerint a versenyszférában az adótörvények változásából eredő esetleges nettó jövedelemveszteséget mindenekelőtt az adókedvezménnyel ösztönzött munkáltatói béremelés által szükséges ellensúlyozni. Ehhez a költségvetés rendelkezésére álló szűkös erőforrásokat koncentráltan kell felhasználni. A kormány folyamatosan figyelemmel kíséri a bérkompenzáció megvalósulását, és a tapasztalatok fényében mindent megtesz azért, hogy a munkavállalók kompenzációja a lehető legszélesebb körben megvalósuljon.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!