3p

Továbbra is reális a 3 százalék körüli éves gazdasági növekedés, alapvetően kedvezőek mind a belső, mind a külső gazdasági folyamatok - mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára Budapesten sajtótájékoztatón, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken publikált bruttó hazai termék (GDP) adataira reagálva.

Banai Péter Benő elmondta: a második negyedévi, 2,7 százalékos éves GDP-növekedés ugyan elmarad a minisztérium 3 százalék körüli várakozásától, azonban mivel első becslésről van szó, az adat még módosulhat. A mezőgazdaság teljesítménye eshetett vissza a tavalyi kiemelkedő értékhez képest a második negyedévben, ezért maradhatott el az adat a várakozástól - tette hozzá. Az államtitkár nemzetközi összehasonlításban kedvezőnek nevezte az idei első fél év 3,1 százalékos növekedését. Az Európai Bizottság az unió egészére 1,8 százalékos növekedést kalkulált - ismertette.

A bővüléshez hozzájárult, hogy a belső folyamatok közül a kereslet, a fogyasztás és a beruházások is kedvezően alakultak - mondta. Az államtitkár úgy vélte, hogy az év második felében növekedni fog a belső kereslet és a fogyasztás a devizahiteles elszámolásoknak, a közszféra számos területén folyósított többletjuttatásoknak és a foglalkoztatotti létszám növekedésének köszönhetően. Banai Péter Benő kiemelte: a beruházásokra kedvező hatással lesz, hogy a 2007-2013-as időszak uniós forrásaiból komoly összegű támogatások kifizetése várható az év hátralévő részében. A külső tényezők közül az export jelentős bővülése mellett az alacsony olajár, az euró-forint árfolyam alakulása és a jegybankok politikája is támogatta a gazdasági növekedést az NGM államtitkára szerint.

Banai Péter Benő hangsúlyozta, hogy a magyar gazdasági növekedés nem a jövő felélésével, az államháztartási hiány és az államadósság növekedése mellett valósul meg. A magyar gazdaság kedvező egyensúlyi feltételek mellett bővül, az államháztartási hiánya folyamatosan 3 százalék alatti és csökkenő pályán van - fejtette ki. Emelett az ország külső finanszírozási képessége is kedvező, az év egészére a GDP 9 százaléka lehet - tette hozzá. Ez a külső finanszírozási képesség a folyó fizetési mérleg többletéből származik, a magyar gazdaság jóval többet exportál, mint amennyit importál – fogalmazott az államtitkár. Az első fél évben a kivitel többlete 4,3 milliárd euró volt, ami 1 milliárd euróval haladja meg a tavalyi év első hat hónapjában mért adatot - ismertette.     

A kedvező folyamatok árstabilitás, nulla százalék körüli infláció mellett valósulnak meg, ami segíti a vállalkozások számára a tervezést, valamint reáljövedelem-növekedést eredményez a munkavállalóknak – jegyezte meg.     

Kérdésre Banai Péter Benő elmondta: az idei költségvetésben kalkuláltak a dohányipari különadóval és az élelmiszerlánc-felügyeleti díjjal is, amelyekről egyeztetések folynak az Európai Bizottsággal. Keresik azt a megoldást, amivel ezek a bevételek realizálhatóak – tette hozzá. Szólt arról is, hogy a bevételi oldalon időarányosan túlteljesítés van az előirányzathoz képest egyebek mellett a forgalmi típusú adókból és a személyi jövedelemadóból. Összességében a kormányzat azzal kalkulál, hogy az uniós módszertan szerinti 2,4 százalékos GDP-arányos hiánycél továbbra is tartható – mondta az államtitkár.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!