TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST, TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	

Mindenki benézte, mi is. Elnézést.

Pakson építteti meg az eredetileg Felsőzsolcára szánt naperőművet a kormány - írtuk a Napi.hu cikkére hivatkozva pár nappal ezelőtt. Ez azonban nem volt igaz: egy  kormányrendelet valóban áthelyezett egy napkollektor-halmot az atomváros Csámpa nevű városrészébe, ám nem a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kisvárosból.

Pénteken írta meg a Boon.hu, hogy a zsolcai erőmű létesítése továbbra is napirenden van, és az Oroszlányba tervezett erőmű kerül át Paksra. A portálnak erre dr. Tóth Lajos, Felsőzsolca polgármestere mutatott rá, aki a tévedés okát is megfejtette. A Magyar Közlönyben december 5-én megjelent határozatmódosítás, mely alapján a sztori körbement a sajtóban, egyszerre rendelkezett a két kisváros erőműveiről, és Tóth szerint az történt, hogy a Napi.hu munkatársa egyszerűen elnézett a szövegben egy sort. Mi meg átvettük a tévedést.

Tehát még egyszer: az oroszlányi naperőmű épül meg Pakson, a felsőzsolcait továbbra is Felsőzsolcán húzzák fel.

A tévedésért elnézést kérünk.

mfor.hu

Segítsen nekünk véleményével, és mi féléves előfizetéssel ajándékozzuk meg!

Rendszeresen olvassa cikkeinket, és lenne kedve részt venni a stratégiánk alakításában? Vegyen részt fókuszcsoportos kutatásunkban, és mi féléves előfizetéssel háláljuk meg segítségét, amely a Privátbankár.hu és az Mfor.hu hamarosan induló prémium szolgáltatására érvényes!

Kérjük, töltse ki az alábbi linken található kérdőívet, amely alapján a kutatást végző szakemberek összeállítják a fókuszcsoportokat. A kutatásba beválogatott jelentkezőket legkésőbb december 7-én értesítjük!

Jelentkezés

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: az Erste Bank személyi kölcsöne 32 418 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. A Cetelemnél 32 738 forint, a K&H-nál pedig 33 912 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.