Sokak szemében még mindig Magyarország az Európai Unió fekete báránya, azonban most ismét bebizonyosodott, hogy vannak nálunk is rosszabbul teljesítők. Azon már meg sem lepődünk, hogy a balti államok gazdasága továbbra is 10 százalék feletti zuhanásban van a szezonalitás és a naptárhatások kiszűrésével, azonban rajtuk kívül is akadnak olyanok, akik nálunk rosszabbul teljesítettek.
A baltiak élen járnak a visszaesésében
Az előző negyedévekhez hasonlóan a tavalyi év utolsó három hónapjában is a három balti állam járt az élen a zuhanásban. A sorrend: Lettország, Litvánia, Észtország. A lett gazdaság 17,9 százalékkal esett vissza a negyedik negyedévben, ami még így is javulást jelentett az egy negyedévvel korábbi 19,3 százalékos mínuszhoz képest.
A litvánok sem lehettek büszkék 13,2 százalékos esésükre, bár ők is fokozatosan javuló teljesítményt nyújtottak 2009-ben. Az észt gazdaság a negyedik negyedévben szinte megtáltosodott, negyedév/negyedév alapon 2,6 százalékos növekedést produkált. Azonban még ez is csak arra volt elég, hogy 10 százalék alá csökkenjen a visszaesés üteme, így 2008 hasonló időszakához képest 9,4 százalékos volt a mínusz.
És itt még mindig nem mi jövünk a listán: a román gazdaság a negyedik negyedévben 6,9 százalékkal esett vissza, azaz a jelek szerint keleti szomszédunk nálunk is lassabban tér magához a recessziót követően. Bulgária 6,2 százalékos esést produkált 2009 utolsó három hónapjában, esetükben külön érdesség, hogy még rontottak is a harmadik negyedéves 5,4 százalékos mínuszhoz képest.
A legnagyobb meglepetés talán, hogy a szlovén gazdaság is mögöttünk jár: a negyedik negyedévben 5,8 százalékkal csökkent a szlovénok teljesítménye, ez azonban már javulást jelentett a korábbi 8,7 százalékos zuhanáshoz képest. A magyar gazdaság 5,3 százalékos visszaesésével kishíján megelőzte Finnországot is, mely 5,1 százalékos romlást jelentett.
A lengyelek letaszíthatatlanok a trónról
Az előző negyedévekhez hasonlóan az év végén is csak Lengyelország tudott pozitív adatokról beszámolni, így egyetlen uniós tagállamként "kimaradtak" a recesszióból. A negyedik negyedévben 2,8 százalékkal nőtt a lengyel gazdaság, ami még az előző negyedév 1,3 százalékos adatához képest is jelentős növekedést jelentett.
A lengyeleket meg sem tudták közelíteni a többiek: a képzeletbeli dobogó második fokán álló franciák 0,3 százalékos lecsorgásról számoltak be a negyedik negyedévet illetően. Holtversenyben a harmadik helyen áll Belgium és Portugália 0,8 százalékos csökkenésével.
A nagy európai gazdaságok közül Németország 2,4 százalékos csökkenést regisztrált, a brit gazdaság pedig 3,3 százalékkal csökkent 2008 negyedik negyedévéhez képest.
A régiós országok közül Szlovákia gazdasága 2,7 százalékkal csökkent, a csehek pedig 4,2 százalékos mínuszt hoztak. Ausztria gazdasága még viszonylag jól teljesített 1,8 százalékos esésével. Az Európai Unió gazdasága 2,3 százalékkal esett vissza a negyedik negyedévben összességében.
Menedzsment Fórum