3p

A pénzügyminiszter szerint az első negyedéves GDP adatok ismeretében biztosan állítható, hogy az idén már nő a gazdaság.

Kifejtette: az elmúlt 80 év egyik legnagyobb gazdasági válságát kellett átvészelnie Magyarországnak, s miközben rengeteg problémát sikerült megoldani, bőven maradt még a jövőre is. "Az elmúlt egy év a probléma megoldásáról és nem annak keletkezéséről szólt" - fogalmazott Oszkó Péter.

A gazdaság állapotát jelzi, hogy éves összehasonlításban  0,1 százalékos, illetve kiigazított alapon 0,2 százalékos GDP növekedést közölt a KSH, ami azt mutatja, hogy a GDP idén már növekedni fog, véget ért a recesszió Magyarországon - mondta.     Hangsúlyozta azt is, hogy országok tucatjainak strukturális  problémáit tekintve, a magyar költségvetés igen jó állapotban lévő, stabil költségvetésnek minősíthető. Sok országban örülnének a hatalmat átvevő kormányok egy ilyen egyensúlyi állapotú államháztartásnak - mondta.

Oszkó Péter megerősítette: "kormányzati szándéktól függ, hogy Magyarországon tartja-e a hiánycélt az új kormány. Ha az új kormány tartani kívánja a 2010-re tervezett GDP arányosan 3,8 százalékos hiánycélt, akkor az tartható, természetesen a megfelelő intézkedésekkel". Megjegyezte azt is, hogy miközben a költségvetésben vannak kockázatok, amelynek mértéke néhány tizedszázalékot jelent, "a mai világban ez természetes, s ezeket a kockázatokat kell kezelnie az új kormánynak".

Oszkó Péter elmondta: áprilisban 27,1 milliárd forintot, az első négy hónapban 637 milliárd forintot tett ki az államháztartási hiány, ami az éves tervezett hiány 72,5 százaléka. A Pénzügyminisztérium május végére a korábbival megegyező, 719,4 milliárd forintos deficitet vár, ez az éves prognosztizált hiány 82 százaléka és a GDP 2,7 százalékának felel meg - tette hozzá.

Nem kívánta véleményezni a most felálló kormány tervezett lépéseit, de újságírói kérdésre elmondta: a szaktárca kiszámolta, hogy a költségvetésnek 400 milliárd forintjába kerülne a szuperbruttó megszüntetése. Jelezte azt is, hogy a személyi jövedelemadó csökkentése növelheti a lakosság kiadásait, de munkahelyeket nem teremt.

A 24 milliárd euró összeget kitevő devizahitelek forintra való átalakításával a jelenlegi kormányzat is foglalkozott, de nem talált megfelelő megoldást a teljes összeg átkonvertálására - válaszolta újságírói felvetésre a pénzügyminiszter. Hozzátette azt is, hogy ugyanakkor a bajba jutott devizahitelesek számára programot dolgozott ki a kormány.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!