4p

Cáfolja a pártfinanszírozásról szóló vádakat, de elismeri, hogy adott kölcsönt a DK-nak.

Alig pár hónap alatt több mint 1,6 milliárd forinttal gazdagodott Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök, aki jelenleg az ellenzéki Demokratikus Koalíció (DK) elnöke. A tavalyi év után 1 341 176 000 forint osztalékot vett fel az Altus Portfólió Kft.-ből, emellett nemrégiben tőkecsökkentést is végrehajtott 300 millió forint összegben. Rövid időn belül tehát elég szép summa került a Gyurcsány-családhoz.

Gyurcsány Ferenc 

Amikor az osztalékról elsőként hírt adtunk, a Fidesz sajtósai rögtön ráugrottak a témára és egy közleményben tudatták a nagyvilággal, hogy szerintük az uniós megbízásokból származó pénzek pártfinanszírozási célokat szolgálnak.

Gyurcsány ezt most határozottan cáfolta lapunknak. Mint mondta, családi kötődésű cégének szerény jövedelme származik az uniós megbízásokból. Ez a korábbi években pár tízmillió forint lehetett, idén talán tízmillió lesz.

Azt üzenem a fideszeseknek, hogy nyugodtan küldjék a gazdasági szakembereiket a cégemhez. Amikor szólnak, 24 órán belül hozzáférnek az iratokhoz - reagált portálunkon keresztül a kormánypárti vádakra. 

A politikus állítja, hogy soha nem támogatta pártját. Az viszont előfordult - tette hozzá -, hogy időnként kölcsönnel segítette ki a DK-t. Jellemzően 2-4 százalékos kamatra nyújtotta ezeket a kölcsönöket, emlékei szerint az egyik még ma is fennáll.

A volt miniszterelnök azt is elárulta az mfor-nak, hogy a cégéből kivett pénzt - aminek forrása alapvetően a korábbi érdekeltségei, a Béta-Roll és a MOTIM eladása volt - öt különböző alapkezelőn keresztül fektette be. Ebből kettő külföldi - európai - intézmény, három pedig "jól ismert itthoni" alapkezelő.

Gyurcsány nem csak a család cégügyei miatt áll hadban a jelenlegi hatalommal. Feleségét, Dobrev Klárát összefüggésbe hozták a kétezres évekre visszanyúló EMIR-üggyel. A rendszer az uniós pénzek elosztásához szükséges informatikai hátteret biztosította, de a kiépítése az Európai Unió szerint nem felelt meg a jogszabályoknak. Ezért visszakövetelnek 18 milliárd forint támogatást.

A kormány - Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter személyében - büntetőfeljelentést tett két hónappal ezelőtt. Az erről szóló kommunikációban pedig rendre megemlítették, hogy Gyurcsány felesége, illetve a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség akkori elnökhelyettese, Heil Péter (aki ma az Altusnál dolgozik) a kormány szerint érintettek az ügyben.

A feljelentés tényét megerősítette Gyurcsány, azonban előrelépés azóta nem történt, Dobrevet sem tanúként, sem gyanúsítottként nem hallgatták ki. "Tudnék róla, ha történt volna valami, de két hónapja semmi jele annak, hogy bármilyen nyomozás folyna" - mondta a pártelnök.

Politikai témákat érintve a DK vezetője érthetőnek nevezte Tamás Gáspár Miklós szándékát, aki egyetlen közös ellenzéki jelöltet szeretne látni körzetenként a jövő évi választáson. Azzal a javaslatával viszont már nem értett egyet, hogy minden pártnak az MSZP mögé kellene beállnia. Gyurcsány szerint a legesélyesebb jelöltnek kell megadni a lehetőséget, s erről meg kell állapodni. Kérdésünkre kifejtette, biztos benne, hogy a választásra való felkészülés során Botka Lászlóval mint az MSZP miniszterelnök-jelöltjével lesz majd alkalma egyeztetni. Botka pozíciója, illetve politikai sorsa azért érdekes, mert jelölése egyelőre nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A párt népszerűsége nem emelkedik, ezért egyre többen vetik fel a baloldalon, hogy még időben újra kellene gondolni a szerepét. Gyurcsány szavai arról árulkodnak, hogy a DK elnöke szerint Botkának azon a térfélen nincs alternatívája.

Baka F. Zoltán

mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!