1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Egy hónap alatt csaknem öt és félezerrel nőtt a munkanélküliek száma az észak-magyarországi régióban, február végén összesen mintegy 106 ezer állástalant tartott számon a regionális munkaügyi központ, a nyilvántartott álláskeresők aránya alapján számított ráta 20,5 százalék volt.

Az év második hónapjában összességében 105 ezer 877 ember volt állás nélkül, csaknem 5,4 ezerrel több mint januárban, az elmúlt év hasonló időszakához képest pedig 7,3 százalékkal több - tette közzé a regionális munkaügyi központ.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 66,5 ezer, Hevesben 20,1 ezer, míg Nógrádban 19,2 ezer munkanélkülit tartott nyílván a munkaügyi központ februárban. A nyilvántartott álláskeresők alapján számított munkanélküliségi ráta a régióban az év második hónapjában 20,5 százalékos volt, januárban ennél egy százalékponttal kisebb, 19,5 százalékos.

Az ország minden ötödik munkanélkülije az észak-magyarországi régió megyéiből kerül ki.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!