1p

A 2006-os bevezetés óta nem folyt be olyan kevés kamatadó, mint tavaly, eközben egyre nagyobb szja-befizetést igényel vissza megtakarításai után a lakosság - írja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által közölt adatokra hivatkozva pénteki számában a Világgazdaság.

A cikk szerint kamatadóból 2015-ben 26,35 milliárd forint érkezett a költségvetésbe, ami 35 százalék csökkenés az előző évihez képest, míg a megtakarítások hozamát terhelő egészségügyi hozzájárulásból 5,55 milliárd forintos bevétele volt a büdzsének.

A visszaesés okaként a lap a megtakarítások kamatának csökkenését említi, kitérve arra is: idén a tavalyinál is kisebb lehet a kamatadó-bevétel, hiszen 16-ról 15 százalékra csökkent ez a közteher, ugyanakkor a kamatok nem emelkednek. 

A cikk felidézi: a 2009-es csúcsévben még több mint 112 milliárd forintot vont el az állam a megtakarítások nyereségéből.
 
MTI 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!