Számos magyarországi leányvállalat tevékenységében vesz részt a külföldi anyavállalat munkavállalója – jellemzően úgynevezett szolgáltatási szerződéseken keresztül. Hosszú távú kiküldetés esetén már eddig is kézenfekvő volt a külföldi munkavállalók jövedelmének hazai adóztatása, de a továbbiakban rövidtávú kiküldetés esetén sem dőlhetnek hátra a foglalkoztatók. Mostantól ugyanis a NAV deklarált célja az ilyen szerződések tételes vizsgálata, olvasható a Mazars közleményében.
Az adóztatás helyéről általában kétoldalú egyezmények döntenek: a legtöbb ilyen egyezményünk alapja az OECD kettős adózás elkerüléséről szóló Modellegyezménye. A Modellegyezmény 15. cikkelye előírja, hogy a magánszemély illetőségétől eltérő államban végzett munkajövedelme nem a munkavégzés helyének államában, hanem a magánszemély illetőségének államában adózzon, abban az esetben, ha a kiküldetés 183 napnál rövidebb és a munkabért külföldről fizetik, azaz a külföldi céggel áll az illető munkaviszonyban.
A közlemény szerint ez azonban egy meglehetősen leegyszerűsített megközelítés, hiszen a munkáltató személyét nem formai szempontok szerint, hanem szigorúan tartalmi alapon kell vizsgálni, azaz arra a kérdésre kell válaszolni, hogy gazdasági értelemben ki a tényleges munkáltató. Ennek érdekében egy úgynevezett „integrációs tesztet” kell elvégezni arra nézve, hogy a munkavállaló melyik vállalkozás tevékenységébe integrálódik szervesen. Az integrációs teszt eredményének szempontjából kulcsfontosságú, hogy melyik vállalkozás viseli a felelősséget vagy kockázatot a dolgozó munkájának eredményéért. Ugyancsak számít az utasítási és ellenőrzési jogosultság, a szakképzettség meghatározásának jogosultsága, illetve a szabadság és munkavégzés rendjének meghatározása.
A Mazars közleménye hozzátesz: a vizsgálat eredménye jelentős kockázatot is hordoz: amennyiben ugyanis a magyar társaság minősül a gazdasági munkáltatónak, akkor a kiküldetés első percétől fogva itthon adóztatandó a munkavállaló jövedelme, függetlenül attól, hogy 183 napnál kevesebb ideig tartózkodott Magyarországon, illetve attól is, hogy esetleg külföldről kapta a fizetését.
„Ez jelentős adminisztrációs terhet róhat a hazai leányvállalatokra, ráadásul, ha nem megfelelően jár el a cég, akkor adóhiányt, késedelmi pótlékot és bírságokat is eredményezhet” – nyilatkozta Szmicsek Sándor, a Mazars Könyvszakértő és Tanácsadói Kft. adó- és jogi üzletágának partnere.
Bár a gazdasági munkáltató meghatározásának elve korábban is ismert volt – és az OECD Modellegyezmény 2010 nyarán megjelent, jelentősen átdolgozott kommentárja ki is emelte ennek fontosságát –, a magyar adóhatóság ezt korábban egyáltalán nem vizsgálta. Ennek az időszaknak a végét egyértelműen jelzi, hogy a NAV honlapján megjelent tájékoztató szerint a „tartalom elsődlegessége a forma felett” elvet szem előtt tartva, a továbbiakban valamennyi hatályos kettős egyezménye alkalmazása során követi a gazdasági munkáltatóra vonatkozó megközelítést.
„Célszerű tehát a szolgáltatási szerződéssel kiküldött munkavállalók szerződéses körülményeinek alapos vizsgálata, most még ugyanis nem késő ezeket rendbe tenni” – mutatott rá Szmicsek Sándor.
Szmicsek Sándor hozzátette: az adóhatóság kettős mércével mér. Attól ugyanis, hogy a magyar leányvállalat minősül gazdasági munkáltatónak – és emiatt a Magyarországra kiküldött külföldi munkavállaló jövedelme teljes egészében itthon válik adókötelessé –, jogi szempontból nem tekinthető munkáltatónak, így a NAV jelenlegi álláspontja szerint a munkaviszonynál kedvezőbb adózású béren kívüli juttatást nem adhat a külföldi munkavállalónak.
mfor.hu
