4p

Az érvényes szja 1+1 százalékos nyilatkozatokban 15,44 milliárd forintról rendelkeztek az adózók, holott 27,2 milliárdot is "szétoszthattak" volna jó célokra; a civil szervezetek közül az idén is az alapítványok, az egyházak közül pedig a Magyar Katolikus Egyház kapta a legnagyobb összegű felajánlást.

Az augusztus 19-i feldolgozottsági szint alapján az idén a 4,5 millió magánszemély adózóból elvileg közel 3,4 millió - az adózók 75,5 százaléka - ajánlhatott volna fel összesen 27,2 milliárd forintot, ténylegesen azonban csak mintegy 1,9 millió adózó rendelkezett az szja 1+1 százalékáról a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint. Az érvényes nyilatkozatokban felajánlott összeg 15,44 milliárd forint, az elvileg felajánlható keret 56,7 százaléka.

A rendelkező nyilatkozatok közül 83 magánszemély 184 ezer darab nyilatkozata érvénytelen volt, mert nem határidőben nyújtotta be (14 ezer), tévesen tüntette fel a kedvezményezett adószámát, technikai számát (22 ezer), nem írta alá (1 ezer), illetve nem fizette meg az adót (46 ezer).  

A 3,148 millió érvényes nyilatkozatban 31.468 kedvezményezettet jelöltek meg, közülük 31.280 civil szervezet, 187 egyház, 1 pedig a kiemelt költségvetési előirányzat (Nemzeti Tehetség Program). Az egy érvényes nyilatkozatra jutó átlagos felajánlás összege 4.905 forint.

A 15,444 milliárd forintból 8,957 milliárd forintot a civil szervezeteknek (58 százalék), 4,978 milliárdot az egyházaknak (32,2 százalék), 1,509 milliárd forintot a kiemelt költségvetési előirányzatnak (9,8 százalék) ajánlottak fel.

A civil szervezetek közül a legnagyobb összeget, 6,697 milliárd forintot az idén is az alapítványok kapják. A társadalmi szervezetek összesen 1,948 milliárd, a közalapítványok közel 201 millió, a felsőoktatási intézmények összesen közel 22,6 millió, a könyvtári, levéltári, múzeumi, egyéb kulturális, alkotó- vagy előadóművészeti tevékenységet folytató szervezetek pedig összesen 73,5 millió forinthoz juthatnak. A Magyar Kármentő Alap javára 68 nyilatkozatban 434 ezer forintot ajánlottak fel.

Az egyházak közül a legmagasabb összeg az idén is a Magyar Katolikus Egyháznak jutott, közel 2,851 milliárd forint 601.695 felajánlótól. A Magyarországi Református Egyház javára 207.012 adózó rendelkezett töb mint 1,024 milliárd forintról, a Magyarországi Evangélikus Egyház javára pedig 54.429 adózó közel 301 millió forintról.

A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége és a Magyarországi Baptista Egyház számára egyaránt mintegy 91 millió forintot ajánlottak fel 14.475, illetve 17.337 nyilatkozatban. A HIT Gyülekezete javára közel 69 millió, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége javára pedig 65 millió forintról rendelkeztek az adózók (24.961, illetve 5.829 felajánló).

Az Ősmagyar Egyház mintegy 5,2 millió forintra számíthat (991 felajánló), a Magyarországi Szcientológiai Egyház 4,9 millió forintra (1.164 felajánló), a Fény Gyermekei Magyar Esszénus Egyház 3,8 millió forintra (809 felajánló). A legkisebb összegben (47.674 forint) a Magyarországi Keresztény Kínai Nyelvű Egyház Reneszánsz Templom javára rendelkeztek (15 nyilatkozat), míg a legkevesebb számú - 7 darab - felajánlást a Calvary Chapel Egyház kapta (80.182 forint).

A Nemzeti Tehetség Program (NTP) támogatására 272 ezer érvényes nyilatkozat érkezett, a felajánlott összeg eléri az 1,509 milliárd forintot. Tavaly két címre összesen 1,977 milliárd forintot (NTP 876 millió, a parlagfű-mentesítés feladatainak támogatása 1,101 milliárd forint) ajánlottak fel az adózók, 2009-ben pedig 2,018 milliárd forintot (NTH 417 millió, a gyermekszegénység elleni program támogatása 1,601 milliárd forint).

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!