A Reuters csak a világ 29 legnagyobb bankja körében végzett felmérést a leépítések mértékéről, az eredmények azt mutatják, hogy szűk két év alatt 160 ezer bankár veszítette el az állását. Ráadásul sokan a pénzügyi szektort is otthagyták látva a kirúgásokat. Szakemberek szerint a 160 ezres szám még meglehetősen konzervatív becslés, hiszen ebben nincsenek benne a kisebb cégek, emellett például a Commerzbank legutóbbi 6000 fős elbocsátását sem tartalmazza, mivel a német pénzintézet azt nem erősítette meg hivatalosan a múlt hétig.
A felmérés készítői szerint a banki leépítések leginkább Nagy-Britanniát viselték meg, hiszen London központi szerepe miatt a brit gazdaság 10 százalékát a pénzügyi szektor adja. A becslések szerint a bankoktól származó adóbevétel idén 40 milliárd fontra eshet vissza a 2007-2008 körüli 70 milliárd fontról. A bankok gyakorlatilag 2009 óta folyamatosan leépítenek, ezt "koronázza meg" a mostani hullám. A Reuters szerint az elmúlt közel négy évben a 29 legnagyobb bank állománya 83 700 fővel csökkent, hiszen az érintett cégek 167 200 főt rúgtak ki, ugyanakkor 83 500 új munkahelyet teremtettek.
Ráadásul a trendnek még nincs vége, egy a CNBC-nek nyilatkozó szakember szerint jelenleg 300 ezer teljes állású bankár dolgozik Európában, ami még mindig túl sok. A kirúgások az elmúlt években először a befektetési bankokat érintették, aminek egyik oka a tőzsdéken meredeken visszaeső forgalom volt, az utóbbi időszakban viszont már a kiskereskedelmi szegmens sem úszta meg a karcsúsítást.
A cikk szerint további problémát jelent bankárkörökben, hogy az elbocsátott emberek egyre kisebb része talál hasonló cégnél munkát, a többség kénytelen más irányban keresgélni. A bankok mellett a hedge fundok jelenthetnek menedéket, hiszen ezek a cégek mindig nyitottak a tapasztalt szakemberek felvételére. Azonban ezeknél a cégeknél lényegesen alacsonyabb fizetésekre számíthatnak az egykori vezető bankárok, akiket így nehéz motiválni.
mfor.hu