2p

2011. november 11-ei közgyűlésén új elnököt, alelnököt és elnökségi tagokat választott a Magyar Lízingszövetség. Az új elnök – aki már 2010 óta az elnökség tagja – Hanczár Zsolt, az UniCredit Leasing üzlet- és termékfejlesztési vezetője lett.

Az elnökségbe bekerült Anderle Ádám, a Lombard Lízing vezérigazgató-helyettese és Jenei Viktor, az FHB Ingatlanlízing vezérigazgató-helyettese is. Tekse Kálmánt, az Arval Magyarország ügyvezetőjét – aki már 2009-től az elnökség tagja – a közgyűlés a szövetség alelnökévé választotta. Domonkos András, a Lombard Lízing Zrt. vezérigazgatója a közgyűlésen lemondott alelnöki tisztségéről.

Az új elnök a két legfontosabb feladatának a lízinggel kapcsolatos ismeretek bővítését, valamint a lízingnek, mint finanszírozási formának a mind szélesebb körben történő elfogadtatását, népszerűsítését tartja. "Mivel a hazai kis és középvállalatok erősítését célzó kormányzati stratégiában is kiemelt helye lehetne a lízing alapú finanszírozásnak, így a támogatott állami források hatékony és célzott elosztásában is nagyon komoly szerepe lehetne a lízingnek. Ehhez azonban arra van szükség, hogy a konstrukcióban rejlő lehetőségeket valamennyi érintett megismerje, a potenciális ügyfelektől kezdve az állami és uniós forrásokat felügyelő szerveken át a különböző szabályozó testületekig" – mondta Hanczár Zsolt, a Magyar Lízingszövetség elnöke.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!