2p

A Generali Alapkezelőhöz csatlakozik portfólió menedzserként március 1-jétől Malinovszky Melinda, aki az alapkezelő kötvény, és abszolút hozamú portfólióinak kezelését végzi majd.

Malinovszky Melinda

A Generali Alapkezelő az elmúlt időszakban olyan új stratégia megvalósításába kezdett, amelynek célja egy, a korábbiaknál jóval diverzifikáltabb termék- és szolgáltatás-portfólió kialakítása révén, a lakossági szegmens eddigieknél szélesebb körű elérése. A társaság nyilvános befektetési alapjai számát – az eddigi gyakorlatot követve – fokozatosan bővíteni kívánja, továbbá a jelentős megtakarítással rendelkező magánszemélyek számára egyedi vagyonkezelést kínál.

Malinovszky Melinda (31 éves) pályafutását az Évgyűrűk Magánnyugdíjpénztárnál kezdte 1999-ben. Ezt követően a CODEX Értéktár és Értékpapír Zrt-nél befektetési tanácsadóként, termékértékesítőként, illetve részvény- és állampapír-kereskedőként dolgozott 2007-ig, és aktívan részt vett a cég online kereskedési rendszereinek fejlesztésében. Malinovszky Melinda jelenlegi megbízatását megelőzően, 2007 októberétől a Takarék Alapkezelő Zrt. portfólió menedzsereként tevékenykedett, az alapkezelő által kezelt intézményi portfóliók, valamint a likviditási, a kötvény, a részvény, a származtatott, az árupiaci és a tőkevédett típusú befektetési alapok vagyonának kezeléséért felelt.

Malinovszky Melinda pénzügyi kockázatkezelő és befektetéselemző diplomáját a Budapesti Corvinus Egyetemen szerezte 2006-ban, majd diplomáját további szakirányú képzésekkel egészítette ki. A Nemzetközi Bankárképző Központban EFFAS Befektetéselemzői Diplomaprogramban vett részt, illetve Vagyon-, Alap- és Portfóliókezelői (VAP) vizsgát tett, valamint VAP II: Befektetéskezelési tanfolyamot végzett. Jelenleg a Market Technicians Association szervezésében, a legmagasabb szintű technikai elemzési vizsga, a CMT megszerzésén dolgozik. A szakember tőzsdei és értékpapír-jogi vizsgával is rendelkezik. Malinovszky Melinda anyanyelvén kívül, tárgyalási szinten beszél angolul és spanyolul.

További karrier híreket menedzserekről az mfor.hu Menedzserek rovatában olvashatnak

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!