Urbán-exkluzív: nem feltétlenül káros lépés a kormány nyugdíjterve

- Szerintem is ez a kockázata ennek a bankadónak. A cégeknek a tőkéből kell vállalni a hitelezés kockázatait, ráadásul most mindenki arról beszél, hogy a tőkemegfelelési mutatókat javítani kell, konzervatívan kell hitelezni. Éppen ezért ha csökkentik egy bank tőkéjét - márpedig a bankadó ezt jelenti -  akkor az változatlan feltételek mellett kevesebb hitelt tud nyújtani. A tulajdonosok úgy is dönthetnek, hogy ezt a hiányzó tőkét pótolják, azonban az elgondolkodtathatja őket, hogy a hitelezés növelésével nem elég, hogy a hitelezési kockázatokat vállalniuk kell, de a mérlegfőösszeg növekedésével egy növekvő különadó is sújtja őket a következő években. Szerintem ennek az lesz a hatása, hogy a magyar gazdaság szereplői számára nyújtandó hitelvolumen legalábbis lassabban fog nőni, mint a bankadó nélkül. Én megértem a politikai motivációt, úgy tűnt, hogy egy kisebb ellenállás politikailag kifizetődőbb, de ez nem segíti a magyar gazdaság növekedési pályára állítását.

- Az, hogy Magyarországon ez a bevétel a költségvetésbe megy, közvetetten segíti a bankszektort is. A bankoknak ugyanis nem csak az ügyfelek hitelkockázatait kell viselniük, hanem talán ennél is nagyobb terhet jelent számukra az országkockázat. Minden olyan lépés, amivel a magyar kormány a költségvetés helyzetét javítja, illetve a magyar állam szuverén adósminősítését javítja, az közvetve segíti a bankokat is. Ezért az, hogy nálunk nem egy külön alapba megy ez a pénz, hanem a költségvetés hiányát csökkenti, nem negatívum, sőt az adott körülmények között még jobb is. Nyugat-Európában én személy szerint nem értem ezt a nagy nekibuzdulást, hogy sokan általános bankadót vezetnének be. A válság során állami segítségre szorult bankoktól az állam a saját maga által adott tőke egy részét veszi vissza, ezt azonban tulajdonosként közvetlenül is megteheti, a válságot jól átvészelő bankokra pedig egy indokolatlan sarcot vetne ki. Mellesleg a bankszektor megsegítésén például az Egyesült Államok költségvetése effektíve nyert, több pénzt kap vissza, mint amennyit ráköltött, tehát ebből a sztempontból sem világos, mi indokolja a különadót.

- A bankok rövidtávon nem tehetnek mást, mint hogy elfogadják ezt az adót. Fejvesztve kivonulni óriási veszteségeket okozna, hiszen nincs olyan szereplő, aki most akarna belépni erre a piacra, csak nagyon nagy veszteségek árán lehetne eladni ezeket a stratégiai érdekeltségeket. Ha a helyzet javul, akkor lehet, hogy lesz olyan bank, amely azt mondja, hogy ez a piac neki túl kockázatos, ezért keres majd vevőt, de úgy, hogy lehetőleg veszteség nélkül szálljon ki az üzletből.

- Ezekre a szektorokra az a jellemző, hogy általában a befektetők hosszú időhorizonton gondolkodnak és az elmúlt években elég jelentős nyereséget értek el, ezért átmenetileg lehetséges, hogy elviselnek egy ilyen veszteséget anélkül, hogy a kivonuláson gondolkodnának. Ha ebből az átmeneti adóból a kormány fenntartható pályára tudja állítani a költségvetést, akkor az a bankokhoz hasonlóan számukra is hozhat pozitívumokat az ország megítélésének javulása miatt. Az újabb adókban biztosan szerepet játszott az is, hogy voltak ugyan panaszok a bankadó ellen, de végülis átment.

A lényeg az, hogy szerintem ezekkel a lépésekkel a kormány időt nyert arra, hogy ez alatt az egy-két év alatt más olyan, a költségvetés kiadási oldalát érintő strukturális reformokat hajtson végre, melyek hosszútávon is fenntartható pályára állítják a büdzsét. Arra nem nagyon lehetett számítani, hogy egy-két hónap alatt az év végéig kidolgoznak hasonló fenntartható megoldásokat. Nagy baj akkor lenne, ha a rövidtávú egyszeri lépések után nem kerülne sor a tartós strukturális átalakításokra.

- Elsősorban a jóléti jövedelmek és a munkajövedelmek területén van szükség egy jelentős átrendeződésre. Kulcsfontosságúnak tartom azt, amiről Orbán Viktor szokott beszélni, nevezetesen, hogy egymillióval több embernek kellene dolgoznia Magyarországon. Ez lenne valóban a megoldás, akkor a költségvetés kiadásai csökkennének, bevételei pedig emelkednének, a hiányt pedig tartósan csökkenő pályára lehetne állítani. Az egymillió egy szimbolikus távlati cél, a lényeg az, hogy több ember dolgozzon, de ne pár tízezerrel, hanem pár százezerrel több.

Ehhez azt kell elérni, hogy ne érje meg közpénzből eltartottnak lenni ahelyett, hogy munkából szerzett jövedelemből tartsák el magukat az emberek. Ne lehessen csak abból megélni, hogy valaki segélyt kap, érdemesebb legyen még minimálbérért is dolgozni. Ehhez persze arra is szükség van, hogy az élőmunka terhei csökkenjenek, és ezáltal nőjön a munkahelyek száma. Ide tartozik a laza rokkantnyugdíjazási szabályok felülvizsgálata, a korkedvezményes nyugdíjazása megszüntetése. A jóléti újraelosztás átgondolása több hónapos előkészítő munkát, modellezést igényel.

- Ennek a kormánynak minden korábbi kormányhoz képest kivételes felhatalmazása van. Amiket Orbán Viktor mondott eddig, abba szerintem beleférnek ezek az intézkedések. Valóban nem ezeket hirdette meg eddig, főleg nem ilyen pőre módon, de eddig választások voltak.

Szerintem a politikai erő megvan ezekhez a lépésekhez, azt gondolom, hogy talán a szándék is meglesz, azonban jó lenne, ha a kommunikációban ez nem demagógiával társulna, hanem magyarázattal.

- A többpilléres nyugdíjrendszer valóban szolgálja azt a távlati célt, hogy az államot terhelő nyugdíjkiadásokat csökkenti, azonban a rendszer bevezetésének módja problematikus, mert irdatlan terheket rak az átmeneti időszakban dolgozó néhány generációra, melynek a pénztárban takarékoskodni kell, közben pedig a felosztó-kirovó rendszer miatt neki kell finanszíroznia az aktuálisan nyugdíjasok ellátását is. A jelenlegi aktív generáció viseli ennek az átállásnak a terheit, ezt az állam azzal tehermentesíti, hogy azt a bizonyos 8 százalékot átrakja a költségvetésből a pénztárakba. A költségvetésbe szintén ezek az aktív generációk fizetik be a bevételek túlnyomó részét.

A nyugdíjrendszer kinyitása az átállás idejét tolja el. Az aktív generációk egy része dönthet úgy, hogy ebből az átállásból kisebb terhet vállal. Ez elviselhetőbbé teszi az átállást, illetve rövidtávon javítja a költségvetés helyzetét. Ezt én nem tekintem feltétlenül káros lépésnek, az adott kényszerek között elfogadható.

Az, hogy a kormány egyoldalúan úgy dönt, hogy több mint egy évig nem fizeti a járulékot, már egy másik kategória. A kormány azt mondhatja, hogy ha már mindenképpen valakit sarcolni kell, akkor onnan vegyünk el, ahol van még pénz s ahol rövidtávon kevésbé fájdalmas. Ennek ugyanaz a logikája, mint a válságadóknak.

- Ez semmiképpen nem méltányos megoldás. Még a kényszerhelyzetben is másképpen kellett volna ezt a lépést kommunikálni. Valóban az sem zárható ki, hogy ez az egész a magánnyugdíjpénztári rendszer tönkretételének első lépése, sajnos ez is benne van a kalapban. Pontosan azért, mert a kommunikáció nem arról szólt, hogy ez egy átmeneti, válságkezelő, kényszer szülte intézkedés.

- Én azt gondolom, hogy nincs szükség drámai állami intézkedésekre, együtt kell élni ezekkel a devizahitelekkel, mert a durva állami beavatkozás ebben az esetben többet árt, mint használ. Az igazán komoly probléma, hogy a kormány kommunikációja arra helyezte a hangsúlyt, hogy a bank és az ügyfél között fennálló szerződés nem legitim, hanem megkérdőjelezhető.  Ha ezt megkérdőjelezzük, akkor felvetődik a kérdés, hogy egyáltalán hitelezni lehet-e. A hitelezés alapfeltétele ugyanis az, hogy ha egy szerződést megkötünk, akkor azt betartjuk. Ebben a témában a kormány retorikája olyan veszélyes irányt vett, hogy lényegében a piacgazdaság alapjait kérdőjelezte meg. Ez rendkívül veszélyes lenne. Üdvözölni lehet, ha a kormány rájön arra, hogy nem ebbe az irányba akar menni.

Minden olyan ötlet, amely az állami segítségről szól, arra ösztönöz, hogy ne fizessenek az ügyfelek, ez az óriási veszély. A Nemzeti Eszközkezelő azért sem jó megoldás, mert ezek az ingatlanok országszerte vannak, egy központi szerv legfeljebb egy adatbázist tudna jelenteni. Ha az állam segíteni akar bizonyos embereken, mert mondjuk elveszítették az állásukat, emiatt nem tudják fizetni hiteleiket, akkor azt tegye célzott támogatásokkal, adja oda nekik közvetlenül a pénzt hiteltörlesztésre. (Az interjú péntek délután, vagyis egy nappal azelőtt készült, hogy Matolcsy György sajtótájékoztatón ismertette a nemzeti eszközkezelő koncepcióját. A koncepció alapján elmondható, hogy az nagyon sokat finomodott a kezdeti elképzelésekhez, elvárásokhoz képest és valóban csak azoknak segít igen szigorú feltételek mellett, akik önerőből nem tudják hiteleik törlesztőrészleteit fizetni. - mfor.hu szerk.)

- Én úgy látom, hogy most világszerte egy szabályozási düh alakult ki, ami egyfajta túlkompenzálás a korábbi szabályozói mulasztások miatt, ami teljesen érthető pszichológiailag, de veszélyes motiváció a gazdaságpolitikában. Az alapvető tévedés, hogy a szabályozók azt feltételezik, hogy ők tanultak a válságból, a piaci szereplők pedig nem. Márpedig a piaci szereplők fájdalmasan sokat tanultak a válság során, hiszen a legnagyobb veszteségeket ők szenvedték el. Ideértve az ügyfeleket, akik devizahiteleket vettek fel, ők legközelebb komolyan elgondolkodnak, vesznek-e fel devizahitelt és a bankokat is, akik hitelezési veszteséget leírni kénytelenek. A devizahitelt felvevőket egyébként nem annyira a bankok vezették félre, mint, a magyar állam, mert azt hitette el magáról, hogy olyan gazdaságpolitikát folytat, amely a magyar deviza stabilitását biztosítani tudja. Nem tudta, ezért kerültek bajba a devizahitelesek.

Szerintem belátható időn belül nem kell attól tartani, hogy megint nyakló nélkül elszáll a hitelezés, sokkal inkább azon kell aggódni, hány évig tart majd, míg a hitelezés újra beindul, ugyanis most a különadók és a szigorúbb szabályok mind az ellenkező irányba hatnak. Attól kell inkább tartani, nem következik-e most egy hosszú, több éves visszaesés, stagnálás, mert a bankok nem fognak merni hitelezni.