3p

A magyar gazdaságnak szüksége van jól felkészült, kiváló szakemberekre - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön a fiatal szakmunkások göteborgi európai versenyén, a 2016. évi EuroSkills-en sikeresen szereplő magyar csapat köszöntésekor Budapesten.

Hozzátette: a magyar szakemberek az élvonalban vannak, az EuroSkills versenyen a magyar csapat 28-ból az előkelő 5. helyen végzett, a 14 szakmában induló 16 fiatal két ezüst, négy bronz érmet szerzett, és további négyen a jó szereplésért kiválósági érmet kaptak. A sikerben a felkészítőknek, a mentoroknak és a támogatóknak is fontos szerepük volt, a szereplés a versenyen pedig azt mutatja, hogy milyen érték a szaktudás, a modern technológiák ismerete, a fejlődés gyors változásának követése - hangsúlyozta.

A nemzetgazdasági miniszter megjegyezte azt is, hogy a magyar gazdaság új fejlődési szakaszába érkezett, ahonnan továbblépni csak jó szakemberekre építve lehet. A fejlett ipari országok közötti versenyben Magyarország szavai szerint csak akkor állja meg a helyét, ha képes a legújabb ismeretek felhasználására, a legmodernebb eljárások alkalmazására, fejlesztésére.

Varga Mihály felidézte a gazdasági növekedés mögött álló tartós egyensúlyt,  a fiskális pozíció javulását, a kockázatok csökkenését, az   élénkülő munkaerőpiacot, és megemlítette a foglalkoztatás gyorsuló ütemű bővülését, amely elsősorban a versenyszektornak köszönhetően, valamint a nettó átlagkeresetek több mint 7 százalékos emelkedését egy év alatt.

Ezek a legőrültebb munkák

A bér- és versenyképesség javítása érdekében fontos lépést tett az ország a hat évre szóló bérmegállapodással, ami egy új gazdaságpolitikai kiinduló pontja is lehet, hiszen egyszerre lehet a béreket felzárkóztatni, a hatékonyságot, a  versenyképességet javítani, a kormány vállalta, hogy a munkáltatói terheket jelentősen csökkenti - mondta. Hat év alatt a reálkeresetek Magyarországon 40 százalékkal emelkedhetnek, amit remélhetően alátámaszt a gazdasági növekedés - tette hozzá.

Varga Mihály arra kérte a magyar csapat versenyzőit, hogy segítsék a következő időszak indulóinak felkészítését, hiszen Magyarországon rendezik meg 2018-ban EuroSkills versenyt.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke azt hangsúlyozta, hogy a szakképzésnek a magyar gazdaság érdekeit kell szolgálnia, és a szakmunkát anyagilag is meg kell becsülni. Úgy vélte, az idén kötött, hat évre szóló bérmegállapodás jelentős lépés a bérfelzárkóztatásban, amelyet a kamara mindig is szorgalmazott. A térségben Magyarországon ismerték fel először a szakmunkásképzés, és annak átalakítása fontosságát, és ez versenyelőnyt jelent az ország számára - mondta.

Parragh László szerint azon is dolgozni kell, hogy a fiatal szakmunkások versenyén a magyar csapat minél több szakmában tudjon sikeresen elindulni, ehhez pedig a jó versenyzőkön és felkészítőkön túl szükség van támogatókra, szponzorokra is.

Az MKIK elnöke felidézte, hogy Magyarország Norvégiát előzte meg a 2018. évi EuroSkills rendezésének jogára kiírt pályázaton, 2017-ben a kamara felkészül a verseny lebonyolítására. A szakmunkások versenye egyre népszerűbb, a legutóbbi európai versenyt, ahol a világ szakképzésének állapotát lehetett nyomon követni, 75 ezer látogató kereste fel - tette hozzá.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!