TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST, TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában

A tavalyi év nem túl fényes ipari adatai után végre januárban számottevő növekedésről számolt be a KSH, hiszen az ipari kibocsátás volumene 6,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A legfontosabb vidéki ipari központok, így Győr-Sopron, Bács-Kiskun és Fejér megye is erőteljes növekedést mutattak.

Januárjában az ipari kibocsátás volumene 6,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 1,6 százalékkal emelkedett - erősítette meg második becslése alapján kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A nyers és a kiigazított adat jelentős eltérését az okozza, hogy az idén kettővel több munkanap volt, mint a múlt év első hónapjában.


Az ipari export volumene 8,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A feldolgozóipar tizenhárom alága közül csupán kettőben csökkent a termelés, a többi alágban 0,9 és 28 százalék közötti mértékben növekedett a volumen az előző év azonos hónapjához képest. A jelentősebb súlyú alágak közül a feldolgozóipari termelés 29 százalékát adó járműgyártás kibocsátása 8,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

A két meghatározó - az alág kibocsátásának együttesen 96 százalékát adó - alágazat közül a közúti gépjármű gyártása 3,9, míg a közúti jármű alkatrészeinek gyártása 11,6 százalékkal nőtt. A második legnagyobb súlyú alág, a feldolgozóipari termelésből 12 százalékkal részesülő számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása 4,9 százalékkal emelkedett. Az iparág két legnagyobb alágazata közül a jelentősebb, az elektronikus fogyasztási cikk gyártása 19,8 százalékkal nőtt, míg a kisebbik, a híradás-technikai berendezés gyártása 0,7 százalékkal csökkent.

Varázslatos lesz a Google új kampusza

Az ipar belföldi értékesítése 7,6 százalékkal, ezen belül a feldolgozóiparé 2,2 százalékkal volt nagyobb, mint az múlt év első hónapjában.

Örvendetes, hogy Budapesten (5,4%) is folytatódott a növekedés, de végre bővülést mért a KSH Győr-Sopron megyében (6,5%) is. A vidéki ipari bázisok közül a Mercedesnek otthont adó Bács megyében (14,7%) és Fejér megyében (11,6%) kifejezetten élénk volt a bővülés. Három megyében volt visszaesés az év első hónapjában: Hajdú-Bihar, Békés és Csongrád megyében.

mfor.hu

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 28 410 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál és a Cetelemnél 28 721 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.