2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Japán egykor legnagyobb lakossági hitelnyújtó cége, a Takefuji a csőd közelébe került, csődvédelem alá helyezését készíti elő - közölte a Nikkei című japán lap hétfőn.

A vállalat adóssága mintegy 5,2 milliárd dollár. A lapértesülésre egész napra felfüggesztették a cég részvényének a kereskedését hétfőn a tokiói értéktőzsdén. A lap úgy tudja, hogy a cég azután kezdte előkészíteni csődvédelmi kérelmet, hogy egyetlen japán bank sem volt hajlandó pénzügyi támogatást nyújtani.

Az 1966-ban alapított cég hétfőn közleményt adott ki, amiben leszögezte, hogy nem hozott semmiféle döntést csődvédelemről. Azt azonban nem kommentálta, hogy fontolgatja azt.

A Takefuji egykor Japán legnagyobb lakossági hitelezője volt. A cég alapítója, Takei Jasuo 2005-ben a Forbes listán a második leggazdagabb japán volt, 5,6 milliárd dolláros magánvagyonnal. Az alapító 2006-ban elhunyt. Özvegyének a vagyonát idén a Forbes 2,5 milliárd dollárra tette.

A Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő hétfőn "CCC mínuszról" "CC-re" rontotta a Takefuji hitelminősítését hétfőn a Nikkei értesülésére.

A Credia volt az első, tőzsdén jegyzett japán lakossági hitelfolyósító, amely csődbe jutott még 2007-ben, 2009-ben pedig a kisvállalkozásoknak hitelező SFCG húzta le a rolót.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!