A világ 17 országában elosztva most már a Föld népességének negyede él olyan régiókban, melyeket extrém magas vízhiány sújt, derül ki a World Resources Institute (WRI) nevű amerikai kutatóintézet a minap közzétett tanulmányából. Katar, Izrael és Libanon a vízhelyzet szempontjából legveszélyeztetettebb országok, míg a tájegységek közül az afganisztáni Bagdis és a botswanai Gaborone és Jwaneng van a legkritikusabb helyzetben.
"Globális vízkrízissel nézünk szembe. A bolygó népességei és gazdaságai folyamatosan növekednek, és egyre több vizet igényelnek. De a készleteinket fenyegeti a klímaváltozás, a pazarlás és a vízszennyezés"
- mondta Betsy Otto, a WRI vízügyekkel foglalkozó vezetője.
Tizenheten a kiszáradás szélén
A vizsgálat során a kutatóintézet az elérhető víz mennyiségét állította szembe az otthonok, az ipar, az öntözés és az állattenyésztés által felhasznált vízmennyiséggel. Azt találták, hogy a legdurvább vízkrízis által fenyegetett 17 országban a mezőgazdaság, az ipar és a lakosság egy átlagos év során az elérhető felszíni és felszín alatti vizek 80 százalékát éli fel. A tanulmány megjegyzi: amikor a kereslet és kínálat között ennyire kicsi rés tátong, akkor egy váratlanul beütő száraz időszak is brutális következményekkel járhat, márpedig a klímaváltozás felgyorsulásával az ilyen időszakok egyre gyakoribbak és szélsőségesebbek lesznek.
A 17 legfenyegetettebb ország Katar, Izrael, Libanon, Irán, Jordánia, Líbia, Kuvait, Szaúd-Arábia, Eritrea, Egyesült Arab Emírségek, San Marino, Bahrein, Pakisztán, Türkmenisztán, Omán és Botswana, illetve India, mely az elmúlt hetekben a déli régiót, különösen Csennaj városát sújtó extrém szárazság miatt is folyamatosan a hírek szereplője volt a világsajtóban. Csak a jéghegy csúcsa azonban a város, melynek mostani, szomorú ismertségét nagyban segítette az, hogy a közösségi médiában virálissá vált az a sokkoló műholdas velvétel, mely a Csennaj határában található tó teljes kiszáradását mutatta. Valójában India számos további területe is krónikus vízhiányban szenved, mondta Shashi Shekhar, az ország vízkészlet-gazdálkodási minisztériumának korábbi minisztere, aki most a WRI-nek dolgozik.
A jelentés arra figyelmeztet, hogy a fokozódó vízhiány miatt megszaporodhatnak a "zéró napok", vagyis azok a napok, melyeken az előzetes számítások szerint az adott városokban elfogy az ivóvíz. Ez a kifejezés tavaly februárból lehet ismerős, amikor Fokváros hajszál híján eljutott erre a szintre.
Máshol is fájni fog
Már most a vízkészlet jelentős terheltségével kell, hogy szembenézzen az USA több állama is. Új-Mexikóban a felmérés szerint "extrém magas" nyomás nehezedik a vízellátásra, és a kutatók által számolt krízispontszáma meg is egyezik az Egyesült Arab Emírségekével és Eritreáéval. Ugyancsak bajban van Kalifornia. A nyugati part gazdasági motorja 2011-ben már megtapasztalta, milyen is az igazi szárazság - a vízszegény időszak évekig elhúzódott - ám hamarosan újra nehéz helyzetbe kerülhet, mert ezen a területen óriási népességszám-ugrást prognosztizálnak, melyet súlyosbít a várható tengerszint-emelkedés és hőmérséklet feljebb szökése is, nyilatkozta Joaquin Esquivel, a Kaliforniai Vízgazdálkodási Tanács (California Water Resources Control Board) vezetője.
A Világbank korábbi jelentése már két évvel ezelőtt arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a szárazságoknak vannak olyan következményei is, melyek elsőre láthatatlanok, azok mégis jelentősek, és ez az egész tulajdonképpen nem más, mint "kínszenvedés, lassított felvételen." Ezt hangsúlyozza a WRI aktuális tanulmánya is, amikor rámutat arra a ma már senkit sem meglepő tényre, hogy vízhiány nagyon komoly társadalmi és politikai feszültségeket szül: konfliktusokat robbanthat ki, migrációs hullámokat indíthat el, miközben a tönk szélére juttathatja a mezőgazdaságot és az olyan vízigényes iparágakat, mint a bányászat és a gyártás.
Felkészül: Európa
Már az extrém veszélyeztetett tizenhetek közé is befért egy európai ország, a parányi San Marino, a lista következő, magas veszélyeztetettségű csoportjában pedig még több államot találunk a kontinensről. A WRI ide sorolta Belgiumot, Görögországot, Spanyolországot, Ciprust, Albániát, Portugáliát, Olaszországot és a részben Európához sorolt Törökországot.
A közepes-magas veszélyeztetettségű csoportba került mások mellett Luxemburg, Észtország, Franciaország, Németország és Dánia is. A fentebb taglalt USA a kritikus államokkal együtt is összességében alacsony-közepes veszélyeztetettségű. Magyarországon egyértelműen alacsony a vízhiány esélye, a 164 országot tartalmazó listán mi a 113. vagyunk. A rangsor végén, tehát a vízhiány által legkevésbé fenyegetett helyzetben egyébként Suriname van.
A három megoldás
A WRI tanulmánya három utat javasol a vízhiány fenyegetésének enyhítésére: növelni kell a mezőgazdaság hatékonyságát, szürke- és zöld infrastruktúrába kell befektetni, és a vizek jóval nagyobb részét kell kezelni és újrahasznosítani.
A mezőgazdaságban a kisebb öntözési igényű vetőmagok előnyben részesítését javasolják a gazdáknak, az elárasztásos megoldás kiváltására a mérnököknek a precíziós öntözéses technológiák fejlesztését ajánlják, a fogyasztóknak pedig az élelmiszer-pazarlás további visszaszorítására hívják fel a figyelmet - hiszen minél kevesebb, még simán jó ételt dobunk ki, annál kevesebb ételt kell a földeken megtermelni, így pedig öntözővízből is kevesebb kell.
A vízhiány intenzitása egy év során jelentősen ingadozik. A tanulmány szerint a kritikus időszakokat nagymértékben ki lehetne egyensúlyozni, ha a szürke (azaz épített, pl. utak, vasutak, gáz- és olajvezetékek) infrastruktúra mellett a zöld (azaz természetes, pl. erdősávok, vízfelületek) infrastruktúrába is jobban befektetnénk. A két terület egymást kiegészítő működésével nem csak a vízellátás, de a vízminőség is magasabb lehetne.
A vízkezelés-víztisztítás-újrahasznosítás hármas esetében az emberek általános felfogását is meg kell változtatni. A tanulmány szerint a szennyvízre többé nem szabadna egy befejezett történetként gondolnunk. Kezelésével és újrahasznosításával ugyanis "új" vízforráshoz jutunk. Minél szélesebb körben kéne emellett meghonosítani a Xiangyangban és Washington, DC-ben alkalmazott gyakorlatot, mely során a szennyvízkezelés melléktermékeként keletkező energia- és tápanyagdús iszapot begyűjtik és eladják, így csökkentve a vízkezelés költségeit.
