Pénteken reggel közölte a KSH az aktuális inflációs adatokat, amelyekből kiderült, hogy 2022. januárban a fogyasztói árak átlagosan 7,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Utoljára 2007. augusztusban volt ennél nagyobb az infláció. Az elmúlt egy évben az üzemanyagok és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 1,4 százalékkal nőttek.
A városi nyugdíjasoknak egy kicsit jobb, a vidékieknek nagyon rossz
Az egyik legnagyobb mértékű növekedést a statisztikusok az élelmiszerek esetében mértek, ezek átlagos ára 10,1, ezen belül az étolajé 33,4, a liszté 31,0, a margariné 21,2, a kenyéré és a baromfihúsé 18-18, a tejtermékeké 17,2, a tejé 16,9, a sajté 15,8, a száraztésztáé 15,1, a péksüteményeké 14,9, a munkahelyi étkezésé 11,3, az éttermi étkezésé 11,2, a cukoré 11,0 százalékkal emelkedett. Ez pedig súlyos csapás azokra a fogyasztókra, így az alacsony jövedelműekre és a nyugdíjasokra, akik a jövedelmük nagyobb arányát költik élelmiszerre.
Az élelmiszerárak megugrása ellenére az úgynevezett nyugdíjas infláció kis mértékben elmaradt az alapmutatótól, annak értéke ugyanis a KSH szerint januárban 7,4 százalékot tett ki. Ennek hátterében az áll, hogy az idősek az élelmiszerek mellett a nyugdíjból jórészt a lakhatási- és rezsiköltségeket fizetik, továbbá egészségügyi kiadásaik (pl. gyógyszervásárlás) vannak.
A rezsicsökkentésnek köszönhetően a megugró energiaárat az idősek egy része közvetlenül nem érzékeli, hiszen a villanyáram vagy a vezetékes földgáz hatósági áras. A probléma azonban az, hogy nagyon sok olyan egyébként is nagyon alacsony járandósággal rendelkező idős van, aki infrastrukturálisan elmaradt vidéken él, ahol sokan palackos gázzal főznek és fával fűtenek. Az ő költségeik viszont meredeken növekedtek, hiszen ezek piaci áras termékek, így nagyon megdrágultak, így az egyébként is hátrányos helyzetben lévő nyugdíjasoknak ez az áremelkedés újabb komoly csapást jelentett. (Tény, hogy vannak kistelepülések, ahol jól működik, és valódi segítséget jelent a szociális tüzifa program, ám sajnos ez sem általános.)
„Mit sírnak, most kaptak egy zsák pénzt”
Az elmúlt időszakban akár utcai beszélgetések alkalmával is előfordult, hogy ha egy idős ember a nehéz anyagi helyzetéről beszélt, akkor azt a választ kapta, hogy ő csak ne panaszkodjon, hiszen folyamatosan plusz pénzeket kap. Mielőtt valaki szeme előtt megjelenne egy Dagobert bácsiként a pénzben fürdő magyar nyugdíjas képe, érdemes tisztába tenni, hogy mire is kaptak pénzt és mennyit. Legjobb talán a nyugdíjpótlékkal kezdeni, amely tavaly novemberben érkezett, és amit azért kaptak az ellátásban részesülők mert a nyugdíjak emelésének mértéke már tavaly is elmaradt a meglóduló inflációtól. Volt ugyan év közben, majd ahogy említettük év végén is a törvényi előírásoknak megfelelő (tehát hiába próbálta ezt a képet sugározni a propaganda, nem Orbán Viktor nagylelkűségének köszönhető, hanem a jogszabályok alapján kijáró) emelés (nyugdíjpótlék), ám miután az év végén járt csúcsra az infláció, így a nyugdíjak reálértéke tavaly még így is csökkent.
Ezt ugyanakkor ellensúlyozta azt, hogy az erős 2021-es gazdasági növekedésnek köszönhetően járt a nyugdíjasoknak a szintén jogszabályi előírásokba foglalt nyugdíjprémium. Itt érdemes egy picit leragadni, hiszen ennek, illetve a 13. havi nyugdíjnak a kapcsán megannyi félrevezetés jelent meg a kormányzati médiában. A nyugdíjprémium intézménye ugyanis a sokat ostorozott Bajnai-kormánytól származik. A 2008-as hitelválságot követő gazdasági krach egyértelművé tette, hogy a 13. havi nyugdíj intézménye nem finanszírozható, bár sokan már annak megszületésekor is ezen az állásponton voltak. Éppen ezért a pluszjuttatást teljesen logikus módon a gazdaság teljesítményéhez kötötték. Így a 13. havi nyugdíjat ugyan valóban megszüntette a Bajnai-kormány, ám bevezette helyette a nyugdíjprémium intézményét.
Az akkor elfogadott jogszabály szerint, amelyet a később regnáló Orbán-kormányok sem szüntettek meg, az évente maximum 80 ezer forintos nyugdíjprémiumot akkor kell fizetni, ha a reál-GDP növekedése (várhatóan) nagyobb, mint 3,5 százalék és az államháztartás alrendszereinek együttesen számított tárgyévi hiánycélja is várhatóan teljesül. Tehát az elmúlt hónapok kormányzati büszkesége egy „megátalkodott ellenség” szüleménye. Tavaly novemberben ugyanakkor annyiban gáláns volt a kormány, hogy nem differenciált, hanem mindenki megkapta a maximális 80 ezer forintot. Ugyanakkor megemlíthető, hogy az elmúlt 12 évben ennek az összegnek az értéke számottevően csökkent, és a nyugdíjprémiumot (ahogy a családi pótlékot) sem indexálták az inflációnak megfelelően. Ebben persze közrejátszik a költségvetés teherbíró képessége is, amelyről a választások idején a politikusok szeretnek megfeledkezni, ám a nyugdíjak jelentette költségvetési terhek így is évről-évre nőnek.
Aki szegény, az is marad
A nyugdíjasok számára nagy nap a pénteki, hiszen ekkor kézbesítik a 13. havi járandóságot, amelynek köszönhetően nem csökken juttatásaik reálértéke. A pluszpénz nélkül viszont komolyy kérdőjelek lennének e körül.
A 2022-es költségvetés tervezésekor ugyanis 3 százalékos inflációval számoltak, miközben jó ideje egyértelmű volt, hogy idén ennél nagyobb lesz a pénzromlás üteme. A kormány ugyan egy ideig „taktikázott”, ám a választások előtt jobbnak látta a realitásokhoz igazítani a nyugdíjakat, így már az év vége előtt határoztak arról, hogy 2022-re 5 százalékos nyugdíjemelés jár majd. Hogy ez valóban fedezi-e majd az infláció okozta veszteséget, az a januári adatok tükrében több, mint kétséges, az év első hónapjában ugyanis az infláció jóval magasabb volt, mint amennyivel a nyugdíjak emelkedtek.
Arra is érdemes kitérni, hogy miután az emelést százalékosan határozzák meg, ezért akinek alacsony a járandósága, az nominálisan sokkal kevesebb pluszpénzt kap, mint az, akinek a magas(abb) nyugdíját emelik. Több olyan megye is van, ahol az idén megemelt nyugdíjak átlagértéke (tehát nem a minimuma!) sem fogja elérni a minimálbér nettóját. Ezekben a megyékben 400 ezer nyugdíjas él, az ő nagy részüknek szinte biztosan nem fog nőni az életszínvonala.
A helyzet egyébként sajnos nem egyedi, még a KSH statisztikái szerint is nagyon sok idős embert érint a relatív jövedelmi szegénység. A legutóbbi, 2020-as adatok szerint az előző évi 11,1 százalék után már 14,4 százalékos ennek mértéke. Relatív jövedelmi szegényeknek a statisztika azokat nevezi, akiknek a jövedelme nem éri el a medián ekvivalens jövedelem 60 százalékát, vagyis a szegénységi küszöböt. 2020-ban ez az összeg 116 158 forint volt, 10,3 százalékkal magasabb az előző évinél.
Ez egyszerűen szólva annyit tesz, hogy aki ennél a 116 158 forintnál kevesebb összegből gazdálkodott havonta, az statisztikai értelemben szegénynek tekinthető. Nyilvánvaló, hogy ez az összeg az elmúlt évben jelentősen tovább növekedett, így reálisan feltételezhető, hogy tavaly még több idős ember csúszott a szegénységi küszöb alá. Látva az inflációs folyamatokat és az általános drágulást, ez idén is könnyen folytatódhat.
