4p

A múlt csütörtöki Kormányinfón ismertetett járványügyi szigorítások közé tartozik az oltás kötelezővé tétele az állami szektorban, ami a kormányrendelet szerint a kulturális területen alkalmazottakra is kiterjed. Körbenéztünk néhány színháznál.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt héten jelentette be, majd kormányrendeletben rögzítették is: a közszférában dolgozók közül – az egészségügyi dolgozók után – oltásra kötelezik a köznevelésben és szakképzési intézményekben, a felsőoktatásban és kulturális területen alkalmazottakat, a rendvédelem hivatásos állományát, a honvédségnél még a hivatali dolgozókat is, a bentlakásos szociális intézményekben, gyermekvédelemben dolgozókat és a NAV munkatársait. Az állami szférában az ügyfelekkel találkozó munkatársaknak december 15-ig, az egyéb munkakörökben dolgozóknak 2022. január végéig kell beadatni a védőoltás első dózisát. Az önkormányzati szférában a polgármester dönthet, hogy kinek írja elő a védőoltást.

Mivel az állami szférában a kulturális alkalmazottak a színházak dolgozói is, azzal a kérdéssel fordultunk három érintett budapesti színházhoz, hogyan érinti a társulatot és a többi dolgozót a rendelet.

A Vígszínház várja a hatóságok pontos állásfoglalását. Fotó: Facebook
A Vígszínház várja a hatóságok pontos állásfoglalását. Fotó: Facebook

A Budapesti Operettszínház rövid válaszában kifejtette, hogy tudomásul vették a járványügyi intézkedésekkel kapcsolatos kormányrendeletet. Intézményük ahogy eddig, úgy a jövőben is az érvényes járványügyi szabályok szerint jár el.   

Arra nem tértek ki válaszukban, hogy intézményükben mekkora az átoltottság, tudnak-e olyan kollégáról, akit érinthet az egyéves fizetés nélküli szabadság.

Kérdésünkre a Thália Színház azt közölte, hogy minden dolgozójuk be van oltva, vagyis az átoltottságuk 100 százalékos. Náluk tehát már biztos, hogy a kötelező oltás miatt senkitől nem kell még csak időlegesen sem megválniuk.

A Nemzeti Színház kommunikációs osztálya így reagált megkeresésünkre:

„Nem készítettünk felmérést az átoltottság kapcsán, így a további kérdésekre sem tudunk válaszolni.”

Ezek a bizonyos további kérdéseink arra irányultak, hogyan fogadták az oltás kötelezővé tételét, helyeslik-e, vagy fenntartással fogadták-e azt, tudnak-e olyan kollégáról, akit emiatt egy éves fizetés nélküli szabadságra kell küldeniük, vagy aki emiatt otthagyja a színházat, s hogy az esetlegesen kieső kollégákat mennyire nehéz pótolni?

Más forrásból ugyanakkor az jutott a tudomásunkra, hogy november közepéig mégis csak készül egy anonim felmérés az intézményen belül, amelyből majd világossá válik, hány ember nem oltatta még be magát, vagyis a kollektívából kiket érint a kötelező vakcináció.

Bár kérdéseinket elküldtük több fővárosi fenntartású színházhoz is, közben immár ténnyé vált, hogy a Fővárosi Önkormányzat színházainál nem kötelező az oltás. Az Örkény Színház ennek ellenére mégis tájékoztatta lapunkat, s kitért arra, hogy dolgozói 99 százaléka be van oltva.

„Színházunkban természetesen kötelező az üzemi területen is a maszkviselés, rendszeresen tesztelünk, oltatlan dolgozóinkat pedig minden nap. Szigorú protokollunk van a kontaktszeméllyé vált kollégák karantén időszakára és tesztelésére is”.

Az olyan teátrumokban viszont, mint a Vígszínház, amely kettős fenntartású, fővárosi és állami, még nem egyértelmű a helyzet. Ezzel együtt egyáltalán nincsenek rossz helyzetben, hiszen igen magas náluk is az átoltottság, az önkéntes bevallások alapján a dolgozók 91 százaléka kért és kapott valamelyik vakcinából.

„Ahogy az egész pandémiás időszakban, úgy a jövőben is kiemelten fontosnak tartjuk nézőink és munkatársaink egészségének védelmét. Ennek egyik legfontosabb eszköze az oltás, ez nyilvánvaló számunkra, de tagadhatatlanul volt bennünk aggodalom, hogy a kötelezővé tétel munkatársak elvesztésével járna. Ez egy új helyzet, így most egyeztetünk a kollégákkal. Emellett várjuk a hivatalos szervek pontos állásfoglalását is” - írják válaszukban.

Azt is hangsúlyozzák, hogy nemcsak egyetlen színművész kiesése jelentene óriási problémát, ugyanis színházuk szinte minden területén pótolhatatlan munkatársak dolgoznak.

A lapunknak visszajelző vidéki teátrumok közül az önkormányzati fenntartású Kecskeméti Katona József Színház arról tájékoztatta lapunkat, hogy egyelőre még nem született döntés a kötelező oltásról, jelenleg még egyeztetések folynak az ügyben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!