3p

Az egész világ számára rejtély, mi lehet az orosz államfő gondolataiban. Minden pénzt megadnánk érte. 

James Clapper amerikai kémparancsnok, aki felügyelte a CIA-t, az FBI-t, az NSA-t, és Barack Obama elnök egyik fő tanácsadójaként szolgált, betekintést nyújt abba, hogy milyen titkosszolgálati munka folyik Vlagyimir Putyin orosz elnök lelkiállapotának megállapítására - írja a BBC.

"Putyin nagyrészt elszigetelt volt, különösen az elmúlt két évben a járvány miatt, és ezt az a tény is súlyosbítja, hogy nagyon kevés ember fér hozzá, ami nagyon megnehezíti az információgyűjtést. Így pedig sok mindent belelátnak abba, amit nyilvánosan tesz és mond” – mondta a BBC Radio 4 Today című műsorában.

A szakértő szerint is megváltozott. Fotó: MTI/EPA
A szakértő szerint is megváltozott. Fotó: MTI/EPA

A hírszerző tisztek kielemezték a képeket és Putyin beszédeit, melyek sok olyan dolgot árulnak el, ami nem egyezik a "hagyományosan hideg, pragmatikus, gépszerű magatartásával" - mondja. 

Arra a kérdésre, hogy racionálisan gondolkozik-e azt válaszolta: "az ember azt reméli, hogy ha olyan államfővel van dolgunk, akinek az ujja a földgolyó legnagyobb nukleáris arzenáljának gombján van, akkor racionálisan gondolkodik. Sok szempontból azt gondolom, nagyon racionális. Mégis, a viselkedése az utóbbi időben megváltozott ahhoz képest, ami korábban jellemezte."

Arról, hogy vajon mi rejtőzhet Putyin fejében, és a diktátorok elméje hogyan működik, laptársunk, a Privátbankár is foglalkozott ebben a cikkében.

Nagy kérdés, hogy vajon megfizetjük-e az árát a múltban elkövetett hibáknak. Amikor nem cselekedtünk olyan határvonalak meghúzásakor, mint a Krím annektálása, vagy amikor vegyi fegyvereket használtak Szíriában?

A mostani amerikai elnök, Biden alelnök volt ebben az időben, és ha átélte volna mindezt, akkor visszafogná nyilvános kijelentéseit és megfontoltabb lenne - véli Clapper.

Arról, hogy a Nyugat előáll-e egy lehetséges tervvel Vlagyimir Putyin legyőzésére, ahelyett, hogy egyszerűen fegyvereket adna Ukrajnának, Clapper azt mondja:

"Azt hiszem, máris a lemorzsolódás háborújában vagyunk. Az oroszok első támadása kudarcot vallott, és most patthelyzetbe kerültünk. A kérdés így az, hogy ebben a helyzetben ki fog először visszalépni."

Megkérdezték tőle azt is, mit lehetne tenni még Ukrajnában.

"A vita arról szól, hogy legyen-e repüléstilalmi zónánk, ami a medve provokálását jelentené. Az a tény, hogy az oroszoknak alacsonyabb szinten van a taktikai nukleáris fegyverek bevetési szintje. Ez pedig aggodalomra ad okot".

Véleménye szerint sokféle dolgot tehetnek, de Ukrajna nem tagja a NATO-nak, ez a lényeg. 

"Ezek ellenére, ha a humanitárius válság elmélyül, és továbbra is látjuk a képeket a polgári lakosság és a polgári infrastruktúra elleni esztelen, brutális támadásokról, akkor változhat a helyzet." - mondta.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!