3p

Az Európai Unió Bírósága elutasította Ausztria keresetét, amelyben az osztrák állam azt kérte az uniós törvényszéktől, hogy semmisítse meg az Európai Bizottság döntését a paksi atomerőmű-bővítés jóváhagyásáról - közölte a luxembourgi székhelyű testület szerdán.

Ausztria 2018-ban perelte be a bizottságot, miután az uniós testület 2017-ben engedélyezte Magyarország azon tervét, hogy két új reaktort építsen Pakson a Roszatom atomenergiaipari konszern segítségével.

Az uniós testület 2015-ben vizsgálatot indított annak tisztázására, hogy a paksi erőmű bővítésének finanszírozása megfelel-e az Európai Unió szabályozásának. Brüsszel a vizsgálat során megállapította, hogy a két új nukleáris reaktor megépítéséhez nyújtott magyar pénzügyi segítség állami támogatást tartalmaz. A bizottság végül 2017. március elején jóváhagyta a támogatást az uniós állami támogatási szabályok alapján, mert úgy ítélte meg, hogy a támogatás összege arányos a kitűzött célokkal, és nem haladja meg az elérésükhöz szükséges mértéket.

Ausztria ezt a jóváhagyást támadta meg az uniós bíróságon, arra hivatkozva, hogy az atomenergia egyrészt nem fenntartható energiaforrás, másrészt nem is ad helyes választ a klímaváltozásra.

A bécsi vezetés a többi között azt kifogásolta, hogy a bizottsági határozat olyan közbeszerzési szabályokat sért, amelyek betartása elválaszthatatlanul összefügg a támogatás céljával, a piaci verseny aránytalan torzulásához vezet, továbbá a támogatás engedélyezése nem szolgálja a közérdeket.

Az EU bírósága elutasítván az osztrák álláspontokat, felhívta a figyelmet: az uniós tagállamok szabadon határozhatják meg energiaszerkezetük összetételét, a bizottság pedig nem követelheti meg, hogy az állami finanszírozásokat alternatív energiaforrásokhoz rendeljék. Ausztria fellebbezhet az uniós bíróság döntése ellen az értesítéstől számított két hónapon és tíz napon belül, írta az MTI.

Bécs júliusban amiatt is panaszt emelt az EU bíróságánal, hogy az Európai Parlament az Európai Bizottság előterjesztésére a nukleáris- és földgázenergiát "zöld és fenntartható" átmeneti energiaforrásnak minősítette.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a hírre reagálva közleményében azt írta: "nagy győzelem Magyarország számára, hogy az Európai Bíróság az osztrák keresetet elutasítva szerdán megállapította, hogy a paksi bővítés minden szempontból megfelel a közösségi szabályoknak".

Szerinte mind az engedélyezés, mind a finanszírozás szempontjából az Európai Bíróság pecsétje rajta van a paksi beruházáson.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!