2019. február 18. 11:38
mfor.hu

A Corvinuséhoz hasonló alapítványi struktúrát ajánl a Magyar Tudományos Akadémiának a kiszivárgott tárgyalási jegyzőkönyvek alapján a minisztérium - a székházakat és a vagyontárgyakat is ide pakolnák át.

A kormány azt akarja, hogy a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) önként adja oda a székházait és az összes vonatkozó vagyontárgyát egy új alapítványnak, melynek a törvényi kereteit csak most kezdi tárgyalni a parlament - írja az Index a birtokába jutott tárgyalási jegyzőkönyvek alapján. A Corvinuséhoz hasonló alapítványi struktúrát a múlt heti tárgyalásokon Palkovics minisztériumának és Trócsányi ügyvédi irodájának emberei ismertették az Akadémia vezetőivel. Ha az Akadémia belemegy, a kutatóintézetekben dolgozók elvesztik a közalkalmazotti státuszukat, és a kormány a jövőben parlament szavazás nélkül dönthet a finanszírozási kérdésekről.

A parlament most hétfőn már el is kezdi tárgyalni annak az újfajta, nagy vagyonokra szabott alapítványi konstrukciónak a törvénytervezetét, melybe kivinnék az MTA kutatóintézeti vagyonát. Erről a vagyonkezelői alapítványi (trust) formáról idáig azt lehetett tudni, hogy ebben a modellben működne július 1-től az idáig állami Corvinus Egyetem. A minimálisan 600 millió forinttal létesíthető, kedvező adózást ígérő vagyonkezelő alapítványokat komoly vagyonok kezelésére hoznák létre, egyrészt nagy családi vagyonokra, másrészt, és a Corvinus és az MTA szempontjából most ez az érdekesebb: közérdekű célt szolgáló intézmény fenntartására.

A minisztérium részéről ennek az új vagyonkezelői alapítványi formának az előnyeiről igyekeztek meggyőzni az MTA-t, azt hangsúlyozva többek között, hogy angol és német modellen alapszik, az idáig érvényben lévő alapítványi szabályozásnál pedig azért is jobb lenne, mert kevesebb benne a megkötés, és alkalmasabb a rendes gazdálkodásra.

Hogy ez mennyire sikerült, még nem tudható: az MTA egyelőre csak meghallgatta a részleteiben még nem ismert tervezetet, arra egyelőre nem reagáltak. Az Index úgy tudja, Palkovics miniszter még februárban le akarja tárgyalni az intézményátadást.

Így működne az alapítványi forma a Corvinusnál

A Mol- és Richter-törzsrészvényei mellett az általa használt 16 ingatlant is megkapja a Corvinus Egyetemet működtető alapítvány az államtól ingyenes vagyonjuttatásként. Azokat a Fővám téri központi épület kivételével értékesíthetik, de az értük kapott pénzből a működésüket nem finanszírozhatják, csak a két részvénypakett osztalékából. A háttérről korábbi cikkünkben írtunk bővebben >>

Lépj velünk a növekedés útjára! Kockázati tőke, közösségi finanszírozás / crowdfunding, gyakorlati tapasztalatok hazai és nemzetközi nagyágyúktól és startupperektől! Ismerd meg a legújabb finanszírozási lehetőségeket és a startup-ökoszisztéma fejlődési irányait és lehetőségeit!

Finanszírozás 2019 - startuppereknek kedvezmény, 25 év alattiaknak ingyenes! Részletek és jelentkezés