2007 júniusa óta nem vágtattak ilyen tempóban az árak, hiszen márciusban a fogyasztói árak átlagosan 8,5 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A növekedés még úgy is döbbenetes, hogy az mind az elemzői várakozások, mind a jegybank prognózisának az alsó sávja közelében alakult. Ugyanakkor érdemes azt is hangsúlyozni, hogy az áremelkedést torzítja a hatósági árak rendszere, hiszen miközben a háztartási energia ára a többszörösére nőtt, és a költségvetés számára a rezsicsökkentés 1300-1500 milliárd forintos terhet jelent, addig a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kimutatása szerint a háztartási energia 1,5 százalékkal drágult.
Persze az ársapka sem minden, hiszen az idén az élelmiszerekre is bevezették ezt, ám mindez a statisztikákban csak nyomokban érződik. A KSH által alkalmazott főcsoportokat tekintve ugyanis az élelmiszerek brutális mértékben emelkedtek, hiszen hivatalosan is 13 százalékos volt a drágulás mértéke.
Noha a választások előtt az Orbán-kormány folyamatosan azt hangsúlyozta, hogy megvédi a magyar fogyasztókat a drágulástól, és nem fogja hagyni, hogy a családok fizessék meg a háború költségeit, ez a tények alapján aligha sikerült. A magyar infláció márciusban is vágtatott, ráadásul az alacsonyabb jövedelmű fogyasztókat különösen erősen érintette mindez, hiszen ők a jövedelmük nagyobb arányát költik ennivalóra, mint a tehetősebbek.
Persze, aki rendszeresen vásárol, vagy figyelemmel követi laptársunk, a Privátbankár Árkosár-felmérését, az az elmúlt időszakban megtapasztalhatta, hogy egy-egy bevásárlás mennyivel lett drágább a korábbiakhoz képest. Az említett árkosár-felmérés a margarin esetében mutatta ki az egyik legnagyobb drágulást, hiszen annak ára az egy évvel korábbihoz képest 92,7 százalékkal, tehát közel a duplájára emelkedett. Ezzel szemben a KSH mérése éves összehasonlításban 33 százalékos drágulást mutatott. Ráadásul nem ez az egyetlen termék, ahol a hivatalos adatok mást mutatnak, mint a bolti árak. Az árstoppal érintett termékek közül például a cukor esetében a Privátbankár 15 százalék feletti drágulást tapasztalt, a KSH viszont csupán 3 százalékot mért. Ugyanakkor a liszt, a csirkehús vagy éppen az étolaj esetében nem volt szignifikáns különbség a boltokban tapasztalt árak és a statisztikusok által rögzített érték között.
Miután egyes termék esetén a statisztika „alulméri” a drágulást, ez részben meg is indokolja, hogy miért magasak az inflációs érzékelések, és a jövőre vonatkozó inflációs várakozások. Utóbbi egyébként a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint különösen fontos kérdés, hiszen, ha a várakozások erőteljes drágulással számolnak, akkor sokkal nehezebb lesz letörni a fogyasztói árak drágulását. A várakozások ugyanis a vállalatok várakozásaiba is beépülnek, és próbálnak nagyobb mértékű áremelést érvényesíteni, de a magánszemélyek, mint munkavállalók is ennek alapján próbálnak a bértárgyalásokon fizetésemelést elérni. Utóbbi pedig egy veszélyes közgazdasági precedenst eredményezhet, ha ugyanis a várakozások magas szinten beragadnak, akkor kialakulhat az úgynevezett ár-bér spirál. Ilyenkor ugyanis az infláció és a béremelkedés egymást hajtják. Az MNB ugyan nem mondta ki, hogy ez már Magyarországon is érvényesül, ám a legutóbbi inflációs jelentésükben utaltak erre. Azt írták ugyanis: „A 2022. évi bérdinamika alakulását az év eleji minimálbér-emelés, a feszes munkaerőpiac, valamint az emelkedett lakossági inflációs várakozások határozzák meg.”
Az MNB azt is leszögezte a néhány hete megjelent prognózisában, hogy a lakosság inflációs várakozásai a jegybanki toleranciasáv fölött alakulnak. A várakozások is a kiskereskedelmi értékesítés és a szolgáltatások árainak folytatódó emelkedését vetítik előre. A jelenlegi magasabb inflációs környezetben a felfelé mutató inflációs kockázatokat erősíti az orosz-ukrán háború és a gazdasági szankciók bevezetése. Amennyiben viszont a várakozások magas szintre állnak be, akkor az MNB azon reménye, hogy a fogyasztóiár-index 2023-ban 3,3-5,0, míg 2024-ben 2,5-3,5 százalék között alakul, aligha fog teljesülni (erről írt lapunk állandó szerzője, Bod Péter Ákos a Privátbankáron publikált cikkében a közelmúltban).
Érdemes azt is megemlíteni, hogy a maginfláció, amely egy tisztított adat, hiszen kiszűri a fogyasztóiár-indexből az olyan, egyszeri, átmeneti és nem piaci eredetű árhatásokat, mint például a hatósági döntések vagy a rendkívüli időjárás, továbbra is vágtat, és az inflációs alapmutatónál nagyobb értékben ugrott meg. A 9,1 százalékos növekedés hátterében többek között az energiaárak vagy az üzemanyagok emelkedéséből származó másodlagos hatások állnak. A fogyasztók ezen termékek drágulását közvetlenül ugyan nem fizetik meg, ám a vállalatok a brutális költségnövekedést nem tudják felvállalni és azt áthárítják a fogyasztókra. Így az energiaárak emelkedése az értéklánc végén mégis érinti az átlagembereket is.
Érdemes egy mondat erejéig arra is kitérni, hogy az élelmiszerárak drasztikus emelkedése ellenére a KSH által mért nyugdíjas infláció alulmúlta az alapmutatót. Igaz, az általuk publikált 8,3 százalékos drágulás jóval magasabb, mint az év elején életbe léptetett nyugdíjemelés.
