Az élelmiszer- és energiaárak drágulása mellett a Magyar Nemzeti Bank szerint további inflációt serkentő tényező a történelmi léptékű aszály, amely jelenleg Magyarországot sújtja. Milyen mértékű lehet az aszály inflációnövelő hatása?
Az aszály van a legkevésbé hatással a magyarországi inflációra. Ezt az is mutatja, hogy az árrobbanás már bőven 2021-ben megkezdődött, miközben aszály akkor még nem volt. Az élelmiszerárak emelkedésének fő oka sokkal inkább a mezőgazdasági inputárak emelkedésében keresendő, ez pedig az aszálytól független körülmény. A műtrágyák, a növényvédőszerek, a gázolaj és a villamosenergia árai ugrottak meg óriási mértékben, és ezek hajtották fel soha nem látott mértékben a termelési költségeket. Ennek következtében a termelői árak is jelentősen emelkedtek.
Az orosz-ukrán háború miatt visszaeső gabona- és étolajexport pedig csak annyiban volt hatással a magyarországi árakra, hogy az árutőzsdéken emelkedni kezdtek a határidős árak. Ez azonban csupán közvetett hatás, mivel ide elhanyagolható mennyiségben érkezik gabona és étolaj, az a két termék, amelyekből Oroszország és Ukrajna jelentős mennyiséget exportál. Magyarország a többszörösét megtermeli az önellátási mennyiségnek: még a mostani aszályos időben is ötször annyi búza terem, mint amennyi a lakosság ellátásához szükséges, de napraforgó- és repceolajból is legalább háromszoros az arány. A készletszint esetleges csökkenése indíthat ugyan spekulációs folyamatokat, de nem jelentős ez a hatás. Sőt, egyre nagyobb mennyiségben próbálnak itthon is értékesíteni ukrán búzát, kukoricát, árpát, cukrot, ami lefelé szoríthatja e termékek belföldi árát, ha nagyobb mennyiségben történik majd a behozatal. Ennek pedig a magyar gazdák egyáltalán nem örülnek.
Az aszály tehát nem az itthon elérhető élelmiszer mennyisége miatt probléma, hanem amiatt, hogy óriási mértékben növeli a termelők veszteségeit. Különösen az alföldi gazdák számára lesz nagy a csapás, ahol drámai mértékű a csapadékhiány. Országosan mintegy 1200 milliárd forint termelésiérték-kiesést okoz az aszály, amelyből legalább 600-700 milliárd forint veszteség keletkezik.
Az aszály következtében az ország kiszáradt termőterületeinek nagysága elérheti az egymillió hektárt, a hazai termőföld 20 százalékát. A kukoricaállomány Közép-Magyarország és az Alföld jelentős részén megsemmisült, míg a búzánál 25 százalékos a terméskiesés, és már a dunántúli termést is fenyegeti a szárazság. Az alföldi területeken a gyepek is teljesen kisültek, a gazdálkodók nem tudnak legeltetni és kaszálni. Ehhez hasonlóan súlyos a helyzet Európa más részein is?
Súlyos a helyzet Európában is, de a magyar állapotokhoz nem mérhető. Semelyik országban, sem Franciaországban, sem Spanyolországban nem lesz arányaiban akkora termelésiérték-kiesés, mint itthon. A szárazság és az erdőtüzek sok helyen – köztük Gironde megyében, Franciaországban – komoly károkat okoznak, de a napraforgó és a kukorica terméskiesése mindenütt 20 százalékon belül maradt, míg nálunk 50 százalékos lesz.
Ezt európai szinten kompenzálja, hogy Európa északibb országaiban is elkezdtek kukoricát termelni: Lengyelország, Németország, Dánia és Svédország is belépett a kukoricatermelők közé. Itt pedig rekordtermések várhatóak, mivel e térségben nagyon kedvező az időjárás a kukoricának. Így Európa összességében nem lesz deficites, a kukorica, az árpa és a takarmánybúza is elegendő lesz.
Ráadásul Ukrajna komoly erőfeszítéseket tesz, hogy gabona- és étolajkivitelét növelje Nyugat-Európa irányába. Ez érthető, mert Ukrajna erősen rá van szorulva az exportbevételekre, és miután az acéliparát szétlőtték, mára a mezőgazdasági termékei jelentik az egyetlen jelentős devizaforrást. A mezőgazdasági exportból 25-30 milliárd dollár bevétele származhat. Ukrán búza, kukorica és napraforgóolaj olyan mennyiségben áll rendelkezésre, hogy az az európai igényeket sok millió tonnás nagyságrendben ki tudja elégíteni.
Az Orbán-kormány a jelenlegi, történelmi mértékű aszálykárok miatt egy aszály veszélyhelyzeti operatív törzs létrehozása mellett döntött, amely első körben öt intézkedési területet jelölt ki: 14 napra gyorsítják a biztosítóknál az aszálykárok kifizetését; 2023. december 31-ig hitelmoratóriumot rendeltek el a mezőgazdasági vállalkozások beruházási és forgóeszközhiteleire; a bajba jutott állattartók számára 3 milliárd forintos takarmányszállítási támogatási keretet biztosítottak; az öntözés kiszolgáló állami öntözőművek megnövekedett energiaköltségének támogatására 1,4 milliárd forint többlettámogatást adnak; a termelők a rendkívüli vízhasználati igényükre vonatkozó kérelmeiket újból benyújthatják. Emellett az agrártárca szerint készül az ország hosszabb távú, átfogó öntözési akcióterve. Mit gondol, elegendő a károk enyhítésére az intézkedéscsomag?
Ez az intézkedéscsomag elsősorban jó pr-fogás, hiszen a valós támogatási tartalma nagyjából 10 milliárd forintra tehető, ami az 1200 milliárd forint termelésiérték-kiesés kevesebb mint egy százaléka, azaz igencsak jelképes.
Az intézkedéscsomag érdemi hatása szerény, inkább csak jelzésértékű, az a küldetése, hogy közvetítse a kormány együttérzését a kárt szenvedett termelők felé.
A csomag legfontosabb pontja, hogy mielőbb történjen meg az aszálykárok felmérése és a kifizetés, ami az őszi munkák indításához nagyon kell.
Nagy István agrárminiszter szerint a kormány jelentős erőfeszítéseket tett az öntözéses gazdálkodás fejlesztésére, létrejöttek az öntözési közösségek és több tízmilliárd forint értékben valósultak meg öntözési beruházások. Hozzátette, hogy eddig 45 milliárd forint támogatást kaptak a gazdák öntözésfejlesztésre és még 70 milliárd forintot terveztek erre a célra. Ön szerint nagyságrendileg mire elég ez az összeg?
A legnagyobb probléma, hogy Magyarországon sokan megváltoztathatatlan tényként kezelik az aszályt, a klímaváltozást, miközben bőven lenne lehetőség az aszálykárok kivédésére. Magyarországon ugyanis jól kiépített csatornahálózat, öntözési infrastruktúra van, csak most nagyon elhanyagolt állapotban. Ez bosszantó hiányosság, miután víz van bőven. Ha a tavasszal beérkező mennyiség egy részét megfognánk melléktározókban, majd bevezetnénk a fő- és mellékcsatornákba, akkor semmi gond nem lenne az öntözéssel. A csatornák most is megvannak, csak ki kellene őket tisztítani. Jelenleg azért nem folyhat bennük víz, mert a medrüket a nád benőtte, feliszaposodtak, sőt azt tapasztaltam, hogy sok helyütt már fák nőttek bennük. A hálózat azonban teljesen kész van, azt elejeink száz-százötven éves munkával kiépítették, amiből most szinte semmit nem használunk.
A kádári időszakban, jobb években 300-400 ezer hektárt öntöztek, ezzel szemben most nagyjából 60-70 ezer hektárt, azaz az akkori terület kevesebb mint ötödét. Akkor is ugyanannyi víz jött be Magyarországra, mint most, de akkor még az öntözőcsatornák fel voltak töltve vízzel, szivattyúk dolgoztak, feltöltötték a főcsatornákat és a mellékcsatornákat is.
A mellékcsatornákon olyan jó volt a vízellátás, hogy komoly méretű halakat lehetett fogni. Ma ezeknek a mellékcsatornáknak a többsége teljesen száraz, és emiatt a talajvízszint is jelentősen csökkent.
Van, aki önerőből megcsinálta a vízkiemelést. Körösladány és Gyomaendrőd határában például egy mezőgazdasági vállalkozó több mint ezer hektáron dolgozik. Kitisztíttatta a csatornákat, alapcsöveket fektetett, szivattyúkat vett, és lineár öntözőrendszerrel szerelte fel a földjeit. Az ő kukoricája múlt szerdán – amikor ott jártam – haragoszöld volt. Mellette ötven méterre, amit nem öntöztek, teljesen elszáradt. Az öntözés, ennek a vállalkozónak – aki egyébként csemegekukoricát termeszt – hektáronként 3-3,5 millió forint árbevételt hoz, ez ezer hektáron közel 3,5 milliárd forint. Miközben az összes többi gazda e háromszögben 30 ezer hektáron összesen nem termel meg idén ekkora értéket. Ezzel érzékeltetni szeretném azt a hatalmas potenciált, ami a rendelkezésünkre áll. Az ország ugyanakkor nem használja ki ezt az óriási lehetőséget.
Az agrárminiszter által említett, öntözésfejlesztésre szánt 45 plusz 70 milliárd forint mértéke akkor érthető igazán, ha tudjuk, hogy hektáronként körülbelül 2 millió forintba kerül az öntözőrendszer kialakítása. Ennek fényében látható, hogy ez egy nagyon szerény összeg. Néhány ezer hektárnyi terület öntözési infrastruktúrával való felszerelését teszi lehetővé, de sok százezer hektárt kellene öntözhetővé tenni. Ez a pénz jelképes, csupán harmadannyi, mint amennyit a kormány egyetlen stadion építésére szán Magyarországon. Holott az öntözés kialakítása stratégiai érdekünk lenne.
Jól példázza a helyzetet, ami a Balaton vizével történik. Minden évben februárban megnyitják a Sió-csatornát.
A Balaton ivóvíz -tisztaságú vize három hónapon át ömlik a Dunába, ahelyett, hogy felfognák ezt a vízmennyiséget: a Sión legalább három tározót kellene építeni, és Mezőföld, valamint Tolna megye kiváló minőségű földjeit lehetne vele öntözni.
Hány milliárd forint plusz termelési értéket lehetett volna ezzel elérni?! Milyen ország az, amely így eltékozolja a lehetőségeit, a természeti kincseit? Más európai országok gondosabbak nálunk, nézzük csak meg a Pó folyó völgyét, vagy a Friuli, Veneto tartományokat, a holland csatornákat. Minden talpalatnyi földet öntöznek, és micsoda hatalmas értéket termelnek, pedig ott sem esik az eső, ott is egyre nő a kánikulai napok száma.
Évtizedek óta több víz hagyja el ezt az országot, mint amennyi ide befolyik, ezen a hozzáálláson sürgősen változtatnunk kell!
