5p

A Monetáris Tanács mai döntése az MNB két héttel ezelőtti bejelentésével van összefüggésben, miszerint a gazdaság élénkítése céljából új forrással látják el a gazdaságot. 

A Magyar Nemzeti Bank két hete jelentette be, hogy - egyebek mellett - eszközvásárlási programot is indít. Amelynek keretében:

- az MNB állampapírokat vásárol, ennek a részleteit a következő hetekben dolgozza ki, például kitől (bankoktól, biztosítóktól is), milyen futamidővel és milyen technikával (tendereken, vagy a másodpiacon, egyedi ügyletekkel),

- újraindítják a jelzáloglevél-vásárlási programot. Jelenleg 150-300 milliárd forintnyi jelzálog van a piacon - közölte akkor Nagy Márton, az MNB alelnöke.

A Monetáris Tanács mai ülését követően egy órával az alábbi közleményt adta ki:

"A Magyar Nemzeti Bank 2020. május 4-től a monetáris transzmisszió erősítése érdekében elindítja állampapír- és jelzáloglevél-vásárlási programjait. Az állampapír-vásárlási program stratégiai paraméterei a hazai sajátosságok és az Európai Központi Bank gyakorlatának figyelembe vételével kerültek kialakításra. Az MNB vásárlásai a másodlagos piacon történnek majd, a heti jegybanki vásárlási aukciók és aukción kívüli ügyletek rugalmas megvalósítást tesznek lehetővé, a programba az MNB az állampapír-piacon meghatározó szerepet játszó bankok mellett a jelentősebb befektetési alapkezelőkön keresztül a befektetési alapokat is bevonja. A jelzáloglevél-vásárlási program második szakaszát az MNB a sikeres 2018-as programmal nagy részben megegyező stratégiai paraméterek mellett hirdeti meg. Az MNB mindkét program esetében addig folytatja a vásárlásokat, ameddig azt a koronavírus-járvány miatti gazdasági és pénzügyi fejlemények indokolják.

A célzott jegybanki és kormányzati lépések következtében Magyarországon az utóbbi években monetáris politikai szempontból felértékelődött a hozamgörbe hosszú szakasza. Az állampapír- és a jelzáloglevél-vásárlási programok egyrészről szervesen illeszkednek a jegybanki eszköztár többi eleméhez, másrészről rugalmas keretrendszert alkotva lehetővé teszik a monetáris kondíciók befolyásolását a hozamgörbe hosszabb szakaszán is. Az eszközvásárlási programok kiegészítik a hosszú hozamokra ható egyéb jegybanki programokat, különös tekintettel a Növekedési Hitelprogram Hajrá nevű konstrukciót és a Növekedési Kötvényprogramot, és ezáltal a hatékony monetáris transzmisszió kiemelkedően fontos eszközeinek tekinthetők.

Az MNB állampapír-vásárlási programja a forintban denominált, fix kamatozású magyar állampapírokra terjed ki. A vásárolható állampapírok futamideje tekintetében az MNB nem tesz korlátozást, a vásárlásokat ugyanakkor a legalább 3 éves futamidejű papírokra fogja koncentrálni. Annak érdekében, hogy az MNB egyetlen állampapírsorozat esetében se válhasson domináns piaci szereplővé, az egyes értékpapír-sorozatok esetében a megvásárolható mennyiség – az Európai Központi Bank (EKB) gyakorlatával összhangban – nem haladhatja meg a fennálló állomány 33 százalékát. Összhangban a vonatkozó hazai és európai uniós szabályozással, illetve a fejlett jegybankok gyakorlatával az MNB állampapír-vásárlásai a másodlagos piacon történnek, a vásárlásokat rendszeres heti aukciókon és aukciókon kívüli ügyletek keretében hajtva végre. A programba az MNB a piaci aktivitás tekintetében leginkább meghatározó szereplőket vonja be, így az állampapír-piacon meghatározó szerepet játszó bankok mellett a jelentősebb befektetési alapkezelőkön keresztül a befektetési alapok is részt vehetnek a programban.

Az MNB az állampapír-vásárlási programmal párhuzamosan újraindítja jelzáloglevél-vásárlási programját, amely 2018-ban hozzájárult a jelzáloglevél-piac likviditásának javításához, hatékonyan csökkentette a piaci hozamokat és kedvező kondíciókat teremtett az elsődleges piaci kibocsátásoknak. A jelzáloglevél-vásárlási program újabb, második szakaszát a 2018-as programmal nagy részben megegyező stratégiai paraméterek mellett indítja el az MNB. A program továbbra is a fix kamatozású, forintban denominált, hosszú futamidejű jelzáloglevelekre terjed ki, keretösszege a kibocsátott állomány 50 százaléka, az MNB pedig ezúttal is mind az elsődleges, mind a másodlagos piacon vásárolni fog.

A jegybank az aukciókon vásárolt értékpapírok mennyiségét mind az állampapír-, mind a jelzáloglevél vásárlások esetén a vásárlásokat követően közzéteszi honlapján, az aukciókon kívüli vásárlások volumene pedig hetente összesítve jelenik meg a vonatkozó statisztikákban. Az MNB mind az állampapír-, mind pedig a jelzáloglevél-vásárlási program esetében addig folytatja a vásárlásokat, ameddig azt a koronavírus-járvány miatti gazdasági és pénzügyi fejlemények indokolják.

Az eszközvásárlási programok tájékoztatóit, illetve az állampapír-vásárlások partnerkörét az MNB a héten közzéteszi a honlapján. A Monetáris Tanács egyik program vonatkozásában sem határozott meg keretösszeget, az MNB az eszközvásárlási programok végrehajtásának folyamatos nyomon követése mellett az állampapír-vásárlások esetében 1000 milliárd forintos, a jelzáloglevél-vásárlások esetében 300 milliárd forintos állománynövekedésnél technikai felülvizsgálatot hajt végre."

További részletekről Nagy Márton MNB-alelnök fél 4-től számol be a sajtónak, amelyről lapunk is tudósít.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!