2019. július 4. 07:51
MTI

Az órabérek emelkedésével több fiatal áll idénymunkásnak a gazdaságokban. A vendéglátásban is jobb lett a helyzet, mint tavaly volt, de így is több tízezer dolgozó hiányzik az ágazatokból.

Még mindig több tízezer dolgozóra lenne szükség, de idén az agráriumban és a turizmusban is elkezdett csökkenni a munkaerőhiány a nyári idénymunkaszezonban - írta csütörtöki számában a Világgazdaság szakmai szervezetek vezetőire hivatkozva.

Ledó Ferenc, a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke szerint tavaly volt a mélypont, az idén már javult a helyzet, a termelők könnyebben találnak idénymunkásokat. A javulás okai között említette, hogy érzékelhetően több diák dolgozik a kertészetekben, és a termelők próbálnak minél jobb munkakörülményeket biztosítani. A bérek az elmúlt öt évben megduplázódtak, az átlagos órabérek mára 900-1300 forintra emelkedtek.

A mezőgazdaságban a csúcsidőszak a július-szeptemberi betakarítási szezon, Ledó Ferenc szerint ilyenkor 60-80 ezer idénymunkásra van szüksége az ágazatnak, és körülbelül 10-15 ezer fő hiányzik a piacról.

Az idegenforgalmat és vendéglátást illetően Hoffmann Henrik, a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke a lapnak azt mondta, hogy országos szinten az ágazatban továbbra is több mint tízezer munkahely betöltetlen, de idén már csökkent a munkaerőhiány. Hozzátette: bár nagy a bérnyomás, de már tudnak olyan fizetést adni, hogy számos vendéglátós úgy dönt, inkább itthon dolgozik, nem külföldön. A Balaton környéki településeken nyáron ma már 1500-2500 forintos órabéreket adnak a vendéglátósok. Ebben az ágazatban is érezhetően nőtt a diákmunkások száma.

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.