2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Azokhoz a forrásokhoz férhetünk hozzá, amelyeket az igazságügyi reform teljesítéséig nem hívhattuk le őket. A bizottság egy utolsó törvénymódosításra várt.

Felkerült az Európai Bizottság honlapjára, hogy Magyarország hozzáférhet a be nem fagyasztott forrásokhoz az unió hétéves költségvetéséből. Hozzávetőleg tízmilliárd euróról van szó. Ezek olyan pénzforrások, amelyek ugyan nem voltak befagyasztva a jogállami mechanizmussal, de nem kaphattuk meg őket, mert az Európai Bizottság az úgynevezett horizontális feljogosító feltételekre hivatkozva azt mondta, hogy a magyar igazságszolgáltatási rendszer nem felel meg az EU demokratikus alapelveinek.

A magyar kormánytól az igazságügyi reform elfogadását várta a Bizottság, amely ma döntött úgy, hogy ennek eleget tett a magyar kormány. A folyamat sok időt vett igénybe, több körös ide-odalevelezésekkel és visszakérdezésekkel. Szakértők szerint a pénzek feloldásának időpontja kifejezetten közel van az Európai Tanács csúcsüléséhez, de állítólag nem emiatt történik meg végre.

Döntöttek. Fotó: Depositphotos
Döntöttek. Fotó: Depositphotos

A magyar parlament ugyanis kedden fogadott el két olyan törvénymódosítást, amelyekre a bizottság várt, hogy az igazságügyi reformot elfogadottnak tekintse. A pénzek kifizetésével kapcsolatos döntés meghozatalával kifejezetten azt várták, hogy a legutóbb elfogadott két módosítás megjelenjen a Magyar Közlönyben. A két módosításból a fontosabb az volt, hogy a magyar kormány engedélyezze a bíráknak, hogy előzetes véleményezésért az Európai Bírósághoz forduljanak.

A hétéves költségvetés egy részét a kondicionalitási mechanizmus miatt fagyasztották be, s itt még három operatív programból továbbra is befagyasztva marad valamivel több mint hatmilliárd eurónyi forrás.

Hasonló a helyzet a gigantikus segélycsomag, a Helyreállítási Alap forrásaival is, amely nagy részéhez a reformok teljesítéséig nem férhetünk hozzá. Viszont az ide tartozó RePowerEU nevű csomag zöld forrásaihoz igen, és ebből a szokásosnál nagyobb, húsz százalékos előleget lehet lehívni, ami körülbelül egymilliárd euró. Ez a pénz legkorábban februárban érhet ide, és a ma jóváhagyott források határideje is hasonló. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!