1p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Kim Dzsong Un észak- és Mun Dzse In dél-koreai elnök közös nyilatkozatban fogadták meg, hogy együttes erőfeszítéssel megpróbálják hivatalosan is lezárni az 1950-53-as koreai háborút.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető elkötelezettségét fejezte ki nukleáris programjának felszámolása és a Koreai-félsziget teljes atommentesítése mellett pénteken, a Korea-közi csúcstalálkozót lezáró közös nyilatkozat tanúsága szerint.

Kim és Mun Dzse In dél-koreai elnök a nyilatkozat szerint megfogadták, hogy együttes erőfeszítéssel megpróbálják hivatalosan is lezárni az 1950-53-as koreai háborút. A konfliktust ugyanis annak idején nem békekötés, hanem csak fegyverszünet zárta.

A felek ígéretet tettek arra, hogy május 1-jétől kezdve berekesztik az ellenségeskedés minden formáját földön, vízen és levegőben. Ennek szellemében a határra telepített hangosbemondók propagandaadását is megszüntetik. Mun szerint a béke új korszaka köszöntött be a Koreai-félszigeten.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

A rovat támogatója a 4iG