Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	
MTI

Várhatóan január 29-ig megszületik róla a döntés.

Az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár benyújtotta kedden az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) felé a koronavírus ellen közösen kifejlesztett oltóanyagának engedélyeztetési kérelmét.

Az EMA tájékoztatása szerint a kérelemről várhatóan január 29-ig döntenek. Addig megvizsgálják a vakcina minőségére, biztonságosságára és hatékonyságára vonatkozóan a fejlesztők által benyújtott dokumentációt.

Az Oxford/AstraZeneca-oltóanyag így a harmadik olyan vakcina lehet, amely elérhetővé válik az Európai Unió 27 tagállamában a Pfizer/BioNTech és a Moderna után. Az amszterdami székhelyű ügynökség azt közölte, hogy gyorsított eljárásban határoznak majd a vakcina feltételes forgalomba hozatalának engedélyezéséről.

Az Európai Unión egyre nagyobb a nyomás, hogy gyorsítsa fel az új vakcinák engedélyezését annak érdekében, hogy meg tudják fékezni a koronavírus terjedését, amelynek a kontinensen már több mint 620 ezer halálos áldozata van.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Twitteren üdvözölte és "jó hírnek" nevezte az Oxford/AstraZeneca-oltóanyag engedélyezési folyamatának megindítását. Hozzátette: amint a vakcina pozitív értékelést kap tudományos szempontból, nagyon gyorsan engedélyezni fogják a használatát Európában.

Az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár által kifejlesztett vakcinának alacsonyabb az előállítási költsége a rivális oltóanyagokhoz képest, és a szállítása is jóval egyszerűbb, mint például a Pfizer és a BioNTech termékének, amelyet mínusz 70 fokon kell tárolni szállítás közben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, Darvas Zsolt, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, cikkenként nagyjából 10 forintért, havonta és laponként 745 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 372 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.