3p

Jó dolga van a magyar pedagógusoknak és meteorológusoknak, börtönbe is lehetne küldeni őket. Hongkongban nincs ekkora szabadság.

Tizenkilenc hónapnyi börtönbüntetésre ítéltek öt logopédust szombaton Hongkongban, mert lázítónak minősített gyermekkönyveket írtak és adattak ki. Az egyik mesében a szerzők a hongkongi demokráciapárti ellenzékieket bárányokként ábrázolták, akik falujukat védik a rájuk támadó, Pekinget képviselő farkasokkal szemben.

A szakembereket szerdán nyilvánította bűnösnek a bíróság, mert a vádirat szerint a szeparatizmus eszméjét hirdették, és gyűlöletet, továbbá a kormánnyal szembeni ellenállást szították. Az ítélet a brit gyarmatosítás idejéből örökölt azon törvény alapján született, amelyet a jelenlegi hatóságok általában a máskéntgondolkodók elnyomására használnak, amellett, hogy Peking 2020-ban bevezetett egy másik elnyomó jogszabályt kifejezetten Hongkongra vonatkozóan, a nemzetbiztonsági törvényt.

A bíróság indoklásában úgy fogalmazott: mindhárom könyv lázító; nem csupán a szóhasználatuk,

"hanem a szavak hatása révén is, amelyek elítélendő hatást idéznek elő a gyermekek fejében". "Ami azt illeti, meggyőzik őket arról, hogy ők maguk (a gyerekek) a bárányok, a farkasok, akik bántani akarják őket, pedig a kínai és a hongkongi kormány"

- írták.

A 25 és 28 év közötti öt vádlott - Lorie Lai, Melody Yeung, Sidney Ng, Samuel Chanés Marco Fong - mindegyike ártatlannak vallotta magát, és sem tanúskodni, sem pedig további tanúkat beidézni nem kívánt. Mindannyian a könyvek mögött álló Logopédusok Szakszervezetének alapító tagjai, több mint egy évig voltak börtönben a tárgyalás előtt.

A könyvek 2020-ban jelentek meg, alig egy évvel a demokráciapárti mozgalom hatalmas, gyakran erőszakos tüntetései után.

Szombaton Kwok Wai-kin bíró ismét "agymosásnak" nevezte a kiadványokat. Az öt vádlott közül három azt mondta, nem bánta meg tettét.

A 28 éves Melody Yeung még azt is elmondta, hogy még mindig reméli, hogy a bárányok oldalán áll.

"Csak azt sajnálom, hogy nem tudtam több könyvet kiadatni, mielőtt letartóztattak"

- mondta a bíróságon.

A 27 éves Sidney Ng ügyvédjén keresztül azt mondta, hogy a vád "a civil társadalom megfélemlítését és a hongkongiak egymás ellen fordítását eredményezte".

Az ügyészek azzal érveltek, hogy az illusztrált könyvek "Kína-ellenes érzelmeket" keltenek, és "az olvasók gyűlöletét akarják felszítani az anyaországi hatóságok ellen".

A Reuters brit hírügynökség szerint a könyvek igaz történeteket mesélnek el, köztük a 2019-es demokráciapárti hongkongi tüntetéseket, illetve annak a 12 tüntetőnek a történetét, akik 2020-ban, az ezrek letartóztatásával végződő demonstráció-sorozatot követően motorcsónakkal próbáltak elszökni Hongkongból, de a kínai parti őrség elfogta őket.

A 2019-es tüntetések és a hongkongi nemzetbiztonsági törvény bevezetése óta nem volt még példa arra, hogy bírósági tárgyalásig jutott volna el olyan büntetőügy, amely lázító publikációkról szól.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!