2p

Az Orbán-kabinet által gondosan ápolt jó viszony ellenére az oroszok májusban már a tőzsdei árnál is drágábban adtak gázt Magyarországnak.

Májusban rekordösszegért, ezer köbméterenként átlag 1364 euróért vette Magyarország a gázt Oroszországtól, ami az irányadó, két hónappal korábbi tőzsdei árnál 6 százalékkal drágább - derül ki a Népszava által a Központi Statisztikai Hivatal friss külkereskedelmi adatai alapján elvégzett számításából.

Eddig úgy tudtuk, a tavaly októbertől hatályos új magyar-orosz gázszerződés keretében minden addiginál kedvezőbb áron kapunk fűőanyagot a Gazpromtól. Valójában azonban az oroszok az Európában irányadó, holland gáztőzsde árain kereskednek velünk is, csak két hónappal elcsúsztatva érvényesítik a tőzsdei árváltozásokat.

A lap friss számításai szerint a májusi orosz gázárunk viszonyítási alapja, tehát a márciusi tőzsdei gázár 1282 euró volt, ami így szűk száz euróval alacsonyabb az oroszok által ez alapján nekünk kiszámlázott összegnél. Ha az orosz májust a holland májussal vetjük össze, akkor is az jön ki, hogy

az oroszok közel 50 százalékkal többet kértek Magyarországtól a gázért, mint amennyit ugyanakkor a holland tőzsdén kellett volna fizetni érte.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!