3p

Szűk féléve működik Mészáros Lőrinc tulajdonaként a NER egyik budapesti gyűjtőhelyeként is ismerté vált elegáns étterem a Naphegyen. Ám úgy tűnik, a NER is kevés a piac törvényszerűségeivel szemben: csúnya veszteséget hozott össze az induló vállalkozás.

Tavaly, a forró nyári kánikula közepén derült ki, hogy Mészáros Lőrinc a budapesti gasztronómia világában is megveti a lábát, ám nem teljesen új éttermet nyit, hanem egy ismert és nagynevű, elegáns vendéglátóegységet vesz át. Annak érdekében, hogy továbbvigye Gianni Naphegyen lévő éttermét, 2022. július 27-én létrehozta a Sunhill Bistro Kft.-t; igaz, ennek csak közvetetten és részben tulajdonosa a Fájdalom-ambulancia Kft.-n keresztül. Utóbbi társaságban 2020 decembere óta volt érdekeltsége Mészáros Lőrincnek, mellette társtulajdonos volt még Deák Gábor, aki más Mészáros-cégek operatív irányításáért is felel (például ZÁÉV Zrt., RM International Zrt.), illetve az Eiles Tibor és Magyar Mátyás tulajdonában lévő MOMET Kft.

Idén tavasszal azonban jelentős változás történt a tulajdonosi szerkezetben, aminek eredményeként már egyedül Mészáros Lőrinc a gazdája a naphegyi éttermet üzemeltető cégnek a Talentis Group Zrt.-n keresztül.

A Sunhill Bistro jóval a május végi határidő előtt leadta a tavalyi évről szóló beszámolóját, így képet kaphatunk arról, hogy a piac törvényszerűségeivel még Mészáros Lőrincék, sőt a NER, mint vendégkör sem tudja felvenni a kesztyűt (a Naphegyen lévő elegáns étterem ugyanis arról vált ismerté, hogy a NER egyik budapesti gyűjtőhelye, gyakran megfordul itt Rogán-Gaál Cecília vagy Habony Árpád is - a szerk.). Egy új vállalkozás az életútja első időszakában ugyanis még nem tud nyereséget termelni, a jövedelemtermelés állapotához egy-két évnek el kell telnie. Ezt láthatuk a Sunhill beszámolójában is. 

Ami a bevételeket illeti, arra nem nagyon lehet panasz, hiszen kicsivel több mint öt hónapnyi működés alatt 96,3 millió forint folyt be a cég kasszájába. Igaz, ezzel szemben tetemes kiadások is keletkeztek. Anyagjellegűként 63,2 millió, személyi jellegűként pedig közel 58 millió forintot számoltak el, melyek részletezésére nem fordítottak túl sok energiát a kiegészítő mellékletben. Annyit tudni, hogy az anyagjellegű ráfordítások nagy része anyagköltség volt (40,1 millió forint), az igénybe vett szolgáltatásért pedig 20,9 milliót fizettek. Az 58 millió forintos személyi jellegű ráfordításból pedig 43,7 millió volt a bérköltség. Mivel ebben a kicsit több mint 5 hónapban 8 alkalmazottja volt a cégnek, ez azt jelenti, hogy 

a bruttó átlagbér a cégnél havi egymillió forint körül van. 

Mészáros Lőrincnél is döcögősen indul egy új vállalkozás. Fotó: MTI/Vasvári Tamás
Mészáros Lőrincnél is döcögősen indul egy új vállalkozás. Fotó: MTI/Vasvári Tamás

A bevételek és ráfordítások eredőjeként végeredményben 27,6 millió forintos veszteséggel zárta 2022-t a Sunhill Bistro Kft. 

Ami azért problémás, mert ezt nem bírja el a cég saját tőkéje, annak értéke -24,2 millió forint lett. Ez pedig tulajdonosi beavatkozást igényel, valamilyen formában rendezniük kell a helyzetet a számviteli szabályoknak való megfelelés érdekében. 

Az induláshoz feltételezhetően egyébként kölcsönt is igénybe vettek. A kft.-nek kicsivel több mint 70 millió forintos kötelezettsége volt év végén, a kiegészítő mellékletből pedig annyi derül ki, hogy ebből 

  • 16,7 millió a szállítók felé fennálló tartozás, 
  • 13,1 millió forint egyéb kötelezettség, 
  • 40 millió forint pedig rövid lejáratú kölcsön. 

Ám, hogy ez tulajdonostól vagy hitelintézettől érkezett-e, arra már nem ad választ a dokumentum. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!