Felcsillant némi remény a Nagy-korallzátonyon: egy friss tanulmány szerint azok a korallok, melyek túlélték a 2016-os év óceáni hőhullámát, jobban ellenálltak a fehéredésnek, amikor a rá következő évben is forrni kezdett körülöttük a víz. A Nature Climate Change című folyóíratban lehozott szöveg szerint a tudósok "megdöbbenve" figyelték a fejleményeket, mely mögött az úgynevezett ökológiai memória jelensége áll.
A nemzetközi kutatócsoport a Nagy-korallzátonyt sújtó 1998-as, 2002-es, 2016-os és 2017-es korallfehéredéseket hasonlította össze. Azt találták, hogy a zátony mindössze 7 százaléka úszta meg a fehéredéseket, és az egyes korallok 61 százaléka legalább egyszer átesett már komolyabb fehéredésen. A 2016-os jelenség masszív pusztulást hozott, különösen a zátony északi részén, ahol egyes korallok majdnem teljesen kifakultak, ám azok a korallok, melyek túlélték a két évvel ezelőtti hőhullámot, ellenállóbbnak mutatkoztak a tavaly érkező, még durvább felmelegedésre. Mivel csak a "keményebb" korallok élik túl a fehéredéseket, a zátony korallösszetétele nagyon gyorsan változik.
A klímaváltozás radikálisan megváltoztatja az egyes időjárási jelenségek intenzitását, gyakoriságát és térbeli kiterjedését is. Ahogy egyre rövidebb lesz a környezet számára sokkot okozó jelenségek közt eltelő idő, úgy válik egyre valószínűbbé, hogy az aktuális válasz, amit az ökoszisztémák az extrém jelenségre adnak, a korábbi tapasztalataikra épül. Ezt nevezi a szöveg ökológiai memóriának.
A tanulmány szerint attól még persze muszáj lenne valahogy visszafogni a klímaváltozást, hogy megmentsük a korallokat. A 2016-os, északi pusztítás után a tavalyi hőhullám a Nagy-korallzátony középső részén okozott tömeges fehéredést. A déli részeken mindkét évben hűvösebb maradt a víz, így ott nem következett be komolyabb fehéredés. A szöveg egyik társszerzője szerint viszont csak idő kérdése, és megtörténik az újabb tömeges korallfehéredés, mely az az egyik legrosszabb forgatókönyv szerint a zátony déli részére is masszív pusztulást hoz majd.
(Guardian)
