1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Indul a tényleges harc az újraválasztásért.

Az újraválasztására készülő jelenlegi amerikai elnök, Donald Trump elfogadta az elnökjelöltséget a republikánusok konvenciójának utolsó napján, ezzel immár formálisan is elnökjelölt.

A Fehér Ház Rózsakertjében rendezett ünnepségen az elnök úgy fogalmazott, hogy hálával telt szívvel és határtalan optimizmussal fogadta el pártja elnökjelöltségét. Támogatásuk megtisztel – jelentette ki beszéde elején az elnök, majd dicsérte azt a különleges fejlődést, amelyet szavai szerint közösen értek el. Hozzátette, hogy a következő négy évre ugyanezt ígéri.

Az új elnöki ciklusban ismét a történelem legnagyszerűbb gazdaságát építjük újra, gyorsan visszatérünk a teljes foglalkoztatottsághoz, a növekvő jövedelmekhez és a rekord mértékű felvirágzáshoz

– fogalmazott.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!