2p

2021 március végéig azok is részt vehetnek a közmunkában, akik képesek önállóan elhelyezkedni a munkaerőpiacon és a szakképzettséggel rendelkezőkre vonatkozó korlátozások is megszűnnek. 

Úgy döntött az Orbán-kormány, hogy a közmunkásokra vonatkozó veszélyhelyzeti szabályok hatályukat vesztik ugyan, de egy sima kormányhatározattal mégis meghosszabbították 2021. március 31-ig - derül ki a Magyar Közlönyben megjelent jogszabályban. Ennek lényege, hogy többen kerülhetnek be a közfoglalkoztatásba, néhány kizáró feltételt nem kell továbbra sem figyelembe venni.

Békeidőben eddig az volt a szabály, hogy akik várhatóan képesek önállóan elhelyezkedni, azok ne legyenek közmunkások, csak abban az esetben, ha

  • a járási (fővárosi kerületi) hivatal közvetítési kísérlete három alkalommal - a munkáltató oldalán felmerülő okból - sikertelen volt vagy
  • 3 hónapig nem tudott a járási (fővárosi kerületi) hivatal az álláskereső számára megfelelő állást felajánlani,
  • a szakképzettséggel rendelkezők csak abban az esetben kerüljenek bevonásra a közfoglalkoztatási programokba, ha a járási (fővárosi kerületi) hivatal közvetítési kísérlete három alkalommal sikertelen volt a munkáltató oldalán felmerülő okból vagy
  • 3 hónapig nem tudott a járási (fővárosi kerületi) hivatal az álláskereső számára megfelelő állást felajánlani

Ezeket a feltételeket március 31-ig az Orbán-kormány döntése értelmében nem kell alkalmazni. Vagyis a kormány a munkájukat a koronavírus-járvány miatt elvesztők szélesebb körének biztosítja a lehetőséget, hogy közmunkások lehessenek. A kormánynak az a kimondott célja, hogy a 3 hónapig folyósítható munkanélküli segély után vagy a vállalati szektortól, vagy az államtól állásajánlatot kapjanak a munkanélküliek. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!