"Mindenfajta bonyolult statisztikák léteznek, de mégiscsak a legfontosabb nekem az, hogy ki az, aki szól. Ugye, néma gyereknek, ismerjük ezt a dolgot… Tehát aki szól, hogy bajban van, és segítség kell, mi annak tudunk leginkább segíteni. Ma az a helyzet, hogy 101 447 ember volt a tegnapi napon munkanélküli segélyen, ezt elegánsan álláskeresési járadéknak kell mondani, de ez valójában egy munkanélküli segély. Tehát 101 447 ember. És van 71 235 olyan ember, aki már több, mint 3 hónapja elvesztette a munkáját, nem talált másikat, és ezért azt kéri, hogy pótoljuk ki pénzzel az ő hiányzó jövedelmét. Ez egy nagyon kicsi összeg, ebből nagyon nehéz megélni, de ilyen emberből is van azért 71 235 fő. Ez azt jelenti, hogy 173 ezer olyan magyar ember van, aki szeretne dolgozni, de nem talált munkát, és a kormányhoz fordult. Lehetnek ennél többen is, de ők nem jöttek hozzánk. Ennyien fordultak a kormányhoz, és nekik kell megoldást nyújtanunk." - Orbán Viktor, 2020.05.22
A jelek szerint mintha Orbán Viktor miniszterelnök a koronavírus-járvány miatt kialakult munkaerőpiaci válságot nem látná, vagy nem akarná teljes valóságában látni azt. Ez szűrhető le ugyanis az idézett, a cinizmus határát már-már súroló gondolatmenetből, amit múlt pénteki reggeli rádiós interjújában megfogalmazott. A kormányfő számára ugyanis nem a "mindenfajta bonyolult statisztikák" a legfontosabbak, hanem azok száma, akik szólnak. Hiszen "néma gyereknek, ismerjük ezt a dolgot..." - fűzte hozzá egyfajta magyarázatként.
A miniszterelnök szépen levezette, hogy a legutóbbi adatok szerint 173 ezren részesülnek munkanélküliként valamilyen anyagi segítségben. Ebből szűrte le azt a következtetést, hogy
"173 ezer olyan magyar ember van, aki szeretne dolgozni, de nem talált munkát és a kormányhoz fordult. Lehetnek ennél többen is, de ők nem jöttek hozzánk. Ennyien fordultak a kormányhoz, és nekik kell megoldást nyújtanunk."
Ebből a kormányzati logikából kiindulva úgy tűnik, hogy az a magyar, aki nem megy a kormányhoz segítségért, az rendben van és vele nem kell foglalkozni. Ő nem szorul segítségre. Ez azonban egy rettentően téves és korlátolt elképzelés.
A miniszterelnök által említett 173 ezer személy a bajba jutottak csak egy kis csoportját jelenti. Legfőképpen azért, mert ugyanaz az adatsor, melyből Orbán Viktor idézett, arra is rávilágít, hogy ezzel egy időben több mint 150 ezer olyan magyar van, aki bár álláskeresőként szeretne dolgozni, mégis kormányzati segítség nélkül már a semmiből kénytelen valahogy megélni. A kormányfő valóságában tehát rögtön az út szélére kerültek. Arra azonban nincs magyarázat, hogy miért másabb ez a 150 ezer, mint az a 173 ezer, aki jelenleg valamilyen járadékban, támogatásban részesül. És vajon a miniszterelnök miért a kormányzati támogatásra építve határozza meg ki az, akinek segíteniük kell?
A kérdés pusztán költői, a pontos magyarázatot csak a kormányfő tudhatja. Azt viszont egyáltalán nem tartjuk ördögtől való elképzelésnek, hogy ha a járvány miatt állásukat vesztőknek csak egy szűkebb csoportját veszi figyelembe a miniszterelnök, akkor az végeredményben költségvetési megtakarítást eredményez.
Ugyanakkor nemcsak anyagilag járhat jól a kormány, de kommunikációs szinten is. Így ugyanis a lehető legszűkebben értelmezi a segítségre szoruló, állásukat vesztő munkanélkülieket. Ez a legalacsonyabb szám, ami mégis sokkal jobban hangzik, mint a 200, 300 vagy akár 400 ezer. A helyzetet még cinikusabbá teheti, hogy hiába szeretne valaki a kormánytól segítséget kérni, ha például csak átmeneti munkákból élt meg, ha mondjuk nincs meg a nyilvántartásba vétel feltételeként szabott kritérium.
Nyilván nem egyszerű tisztán látni a munkaerőpiaci statisztikák rengetegében, de ez nem jelenti azt, hogy magyarok tízezreinek kellene a kormányzat látóterén kívülre kerülnie. A legfrissebb adatok szerint 330 ezren vannak nyilvántartott álláskeresők - közülük tehát 173 ezret vesz számba a kormány -, ezen kívül a Központi Statisztikai Hivatal szerint márciusban mintegy 50 ezren, áprilisban pedig további 45 ezren veszítették el a munkájukat úgy, hogy bár szeretnének munkát vállalni, de nem kerestek. Ezért ők a hivatalosan sem a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat, sem pedig a KSH definíciójának nem felelnek meg. Vagyis a 150 ezer ellátás nélkül élő álláskereső mellett biztos van már 95 ezer olyan magyar, aki definíció szerint nem tekinthető munkanélkülinek. Erre jó példa egyébként egy elbocsátott pincér, aki dolgozna, de az elmúlt két hónapban esélye sem volt erre. Ezért a statisztika az inaktívak közé, gyakorlatilag a láthatatlan zónába sorolta.
Jelen állás szerint ez a 95 ezer ember a kormány és Orbán Viktor számára a "néma gyerek". Az, aki nem szólt, hogy én dolgoznék, segítsen a kormány, adjon támogatást/segélyt/járadékot, cserébe én keresek munkát. Ezek az emberek nem tudnak munkát keresni, mert jelen körülmények között senki sem tart rájuk igényt. Mert nincs hova elhelyezkedni, de a kormányzat értelmezésében, rajtuk segíteni sem kell. Pusztán azért, mert a statisztikai szürke zónába kerültek jobb lehetőség hiányában?!
Arról nem is beszélve, hogy az ilyen szintű differenciálás jogosnak sem tűnik, abból kiindulva, hogy minden, állását elvesztő érintett fizette a bruttó béréből azt a 1,5 százalékos munkaerőpiaci járulékot, amely jogalapot teremt az álláskeresési járadékra, vagy munkanélküli segélyre. Nevezzük akárhogyan is.
