Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	
Vég Márton Vég Márton

Idén már 30 millió forintot kell fizetnie a kormánynak azért, hogy a patinás étteremből érkezzen az étel és az ital a kormányülésekre.

Már a saját bőrén és pénztárcáján is érezheti a kormány, hogy egyre drágább az élelmiszer Magyarországon, ugyanis míg tavaly Orbán Viktor miniszterelnök és a kormány tagjai évi 25 millió forintos Gundel-büfét kaptak a kormányülésekre, idén ez már 30 millió forintba kerül - derül ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányportálra feltett szerződéseiből. 

A miniszterelnök és a Kormány tagjai, valamint meghívott résztvevők részvételével zajló kormányüléseken, alkalmi protokoll rendezvényeken, egyéb megbeszéléseken történő étel- és italkiszolgálás (büfészolgáltatás) nyújtása - konkrétan így hangzik a szerződés tárgya.

A vállalkozási keretszerződést a Gundel Kft.-vel kötötték meg. A Danubius Hotels kötelékébe tartozó cég 2019-es beszámolója még nem érhető el, pedig tavaly már a patinás étterem kapott megbízást arra, hogy a Budai Várba költöző Miniszterelnökség menzáját üzemeltesse.

A tavalyi szerződés azonban csak 25 millió forintról szólt, idén viszont már csak plusz extra 5 millió forintért vállalták el a kormány büféztetését. Tavaly tüntetés is volt amiatt, hogy miközben Magyarországon gyermekek éheznek, a Miniszterelnökséget a legnevesebb Gundel étterem látja el a legfinomabb étkekkel.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, Darvas Zsolt, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, cikkenként nagyjából 10 forintért, havonta és laponként 745 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.