<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
3p

Az átépítéssel megbízott cégnek az elmúlt öt évben semmilyen árbevétele nem volt, vesztesége 5 és 13 millió forint között ingadozott, az adóhatóság pedig többször is végrehajtást rendelt el ellene.

A Fővárosi Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztálya szerint jól megfér egymás mellett a stilizált antracit fém dombormű, a százéves angyalos relief, az új idők nagy lamellás függönyfal árnyékolója, az 1913-as állapotot megidéző tornyok és a félintenzív zöldtető. Különösebb hezitálás nélkül ki is adták az építési engedélyt az Első Katonai Biztosító Intézet egykori Károly körúti székházának tetőfelújítására és bővítésére – derült ki a Népszava.hu cikkéből.

Az egykori Filmmúzeum épülete. Fotó: OSZKAz egykori Filmmúzeum épülete. Fotó: OSZK

A zsinagógával szemközti szecessziós épület eredetileg öt tornyos tetőszerkezete a második világháborúban megsérült, és később leegyszerűsítve állították helyre. A váci székhelyű Károly Palota Loft Kft. most visszaépítené az eredeti tornyokat. De hogy haszon is legyen a munkán, a meglévő hét szintre további 3 emeletet húz a cég. Az új szinteken 14 lakást és egy irodát alakítanak ki.

A kormánynak nagyon fontos lehet a több évtizede hiányzó tornyok pótlása, hiszen a választási győzelem után az első döntések egyikével nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá minősítette a tetőrekonstrukciót, így az építtetőnek nem volt szüksége településképi szakmai konzultációra, az ügyben sem a fővárosi, sem a kerületi önkormányzat véleményét nem kellett kikérniük, az engedélyezési eljárást pedig a helyi építési szabályok meghágásával gyorsított eljárásban kapták meg – fogalmaz a Népszava.

A terv részleteire, a társasháztól megkapott hozzájárulásra, illetve a feltehetően milliárdos projekt pénzügyi hátterére vonatkozóan a Népszava által feltett kérdésekre nem érkezett válasz a Károly Palota Loft Kft-től. Holott nem érdektelen, hogy miképpen biztosítja a munkához szükséges forrást az ingatlanpiacon, illetve építőiparban is ismeretlen cég, amelynek hivatalos tulajdonosai szintén kevés nyomot hagytak eddig az üzleti életben.

A vállalkozást 2014-ben alapították, de az elmúlt öt évben semmilyen árbevétele nem volt, vesztesége 5 és 13 millió forint között ingadozott, az adóhatóság pedig többször is végrehajtást rendelt el, amit azután megszüntettek.

A Népszava szerint a vállalkozás korábban ugyanazon a címen volt bejegyezve, mint ahol Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinet államtitkárának korábbi ügyvédi irodája, a Biczi és Turi Ügyvédi Iroda jelenleg is működik.

A céget ugyan azóta átjelentették egy váci címre, de a kézbesítési e-mail címe – ahol a Népszava megkereste – nem változott. Ez pedig a lap szerint megegyezik a Biczi és Turi Ügyvédi Iroda hivatalos elérhetőségével. Az ügyvédi iroda egyik tagja, Biczi Tamás, Kötter Tamás néven kormánypárti influenszerként ismert. Ez az ügyvédi iroda intézi évek óta a gödi Samsung gyár erősen vitatott terjeszkedéséhez szükséges ingatlanfelvásárlásokat a gödi önkormányzat megbízásából, de további jelentős kormányközeli ügyeket is intézett a Népszava cikke szerint.

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.