Az írás utal arra, hogy a járvány politikai megpróbáltatást jelenthet Orbán számára az egészségügyi rendszer állapota miatt. Az index összeállítói igen kritikusak, szerintük
„az Orbán-kormány nem mutatott érdeklődést a független és tudáson alapuló szakvélemények kikérése iránt, és maga ellen fordította a vezető szakembereket, akik korábban rokonszenveztek vele."
Azt is írják, hogy a független kutatás elutasításában nem csupán a szakemberek véleményére nem kíváncsi, hanem" valóságos kultúrharcban elhallgattatták a kritikus tudósokat, és ellenőrzésük alá vonták a tudományos kutatás intézményeit”.
|
Az írás szerint a járvány politikai megpróbáltatást jelenthet Orbán Viktor számára az egészségügyi rendszer állapota miatt. Erről az SGI index 2019-es kiadása megállapítja: nagyon nagy a hiány személyzetből, mind az orvosokból, mind az ápolókból, különösen a szegényebb vidékeken, és az egészségügy vált Magyarországon a politika egyik leginkább konfliktusos területévé.
Úgy látják, hogy a rendszer működését nehezíti, hogy nincs külön egészségügyi minisztérium. Emellett a magyarországi egészségügyi költségvetés a legalacsonyabbak között van az OECD-államok között, alig érik el a szervezet átlagának a felét az egy főre jutó egészségügyi kiadások. Ez az oka annak, hogy nagyon sok orvos és ápoló emigrált nyugatra, ahol lényegesen többet kereshet. Egyes kórházakban az orvoshiány miatt, már egész osztályokat kellett bezárni.
Csak remélni lehet, - írják-, hogy a járvány nem sújtja olyan erővel Magyarországot, mint a többi európai államot, mert ha igen, akkor ennek hatása pusztítóbb csapást mérhet az egészségügyi dolgozókra és a lakosságra, mint Olaszországban, vagy Nagy-Britanniában, miközben a szintén túlterhelt, és a saját járványaival küzdő Európa aligha lesz képes segítséget nyújtani.
Kovácsy Zsombor egészségügyi jogász lapunk megkeresésére kijelentette: ennél azért kedvezőbbnek látja a helyzetet. Tény, hogy a járványra adott első kormányzati kommunikációs válaszokban előfordulhatott némi bizonytalanság, a politikai és szakmai szempontok közötti konfliktus – gondol itt például a hagyományos oktatás felfüggesztésére vagy a 65 év feletti egészségügyi szakemberekkel kapcsolatos közlésekben történt gyors változásokra -, de összességében meghozták a nemzetközi szinten látottakhoz hasonló markáns intézkedéseket.
Az egészségpolitika ugyan az utóbbi évtizedekben adós maradt a veszélyhelyzetben is szükséges, tiszta, egyértelmű viszonyok kialakításával, és valóban súlyos probléma a szakemberhiány, de utóbbi sem varrható kizárólag a jelenlegi kormányzat nyakába, általános kelet-európai jelenség.
„Amiért viszont egyértelműen az elmúlt évek semmittevése okolható, az a telemedicina elterjedését gátló maradi szabályozási környezet. Most nagyon jól jönne több jogi lehetőség és segítség az orvosoknak a távolról történő betegellátáshoz, ahogy azt más országokban már rutinszerűen kidolgozott feltételek mellett végzik.”
A jogász szerint még most sem volna késő a szükséges változtatásokat életbe léptetni akár néhány nap alatt, ahol lehet, ne csak tanácsadás, de akár diagnosztikus, terápiás döntések is születhessenek például videókapcsolaton keresztül.
Arra a kérdésünkre, hogyan érintheti a reformok előtt álló (állt) intézményeket a berobbanó járvány Magyarországon, úgy véli, teljesen átalakíthatja az egészségügy működését, ez próbatétel a reformhelyzettől függetlenül.
„A tartós reformokra akkor térhetünk vissza, ha túlestünk a humán és tárgyi kapacitásokat a mi életünkben még nem látott módon igénybe vevő járványon.”
A cikkben szereplő, a tömeges megbetegedés miatti lehetséges teljes összeomlást szakértőnk nem tudja értelmezni: biztosan nehezebb most az élet az egészségügyi ellátásban is, nem csak az orvosoknak és a nővéreknek, de a betegeknek is, ahogy az élet minden területén erőpróba a járvány. Viszont minél tovább tart a vészüzemmód, annál égetőbb lesz a nem sürgős betegek ellátásának megoldása, ugyanis a halasztható ellátásokat sem lehet elhanyagolni hónapokig, mert annak súlyos, maradandó következményei is lehetnek, főleg megfelelő orvosi kontroll nélkül. De ez a világon mindenhol érvényes tényező.
Látható, hogy az egyébként is strukturális és működési gondokkal küszködő rendszert próbálják felkészíteni a hirtelen adódott feladatokra: így alapellátási központokat hoznak létre, és kórházparancsnokokat neveztek ki a biztonsági, logisztikai feladatok ellátására. Utóbbi, ha ijesztően is hangzik, jó intézkedés lehet, a nagyon szűk mozgástérrel rendelkező kórházvezetők válláról némi felelősséget levéve a számukra is idegen és különleges helyzetben.
Olyan intézkedést nem említ, amit meg kellett volna már hozni, ezt inkább a járványügyi szakértőkre bízza. Viszont amit a legfontosabbnak tart, az a közbizalmat segítő hiteles, transzparens és őszinte tájékoztatás – ebben sajnos a hazai egészségügynek nincsenek jó hagyományai.
