2p

A munkaerőhiány miatt az élelmiszerláncok tulajdonképpen egyre magasabb fizetésekkel csábítgatnak, ami azt eredményezte, hogy egyre többen lennének bolti eladók a magas kereset reményében.

Egy átlagos áruházi dolgozó havi bére akár a bruttó 400 ezer forintot is meghaladhatja már Magyarországon belépés után, ami néhány év után akár a félmillió forintos határt is elérheti. A munkaerőhiány miatt az élelmiszerláncok tulajdonképpen egymásra licitálnak a fizetésekben, ami azt eredményezte, hogy egyre többen lennének bolti eladók a magas kereset reményében. Scherzer Marcell, a Stabil Tudás alapító-tulajdonosa arról beszélt, a jelenséget jól szemlélteti, hogy élelmiszer eladó képzéseikre rendkívül gyorsan megtelnek a helyek.

A nehéz gazdasági helyzetben rákapcsoltak az élelmiszerláncok, és túlzás nélkül rohamtempóban emelik a dolgozók fizetését, ezzel kisebb bérháborút generálva. A fizetések gyakran infláció feletti emelése ráadásul nemcsak a már meglévő munkavállalókat érinti, hanem az új belépőket is magasabb összegért próbálják kötelékükbe csábítani az érintett vállalatok.

A számok nyelvén ez úgy néz ki, hogy a legtöbb helyen egy átlagos áruházi dolgozó havonta bruttó 400 ezer forintot is hazavihet, bolti eladó pozícióban pedig 550 ezer forint körül mozog a piacon az elérhető legmagasabb bruttó bér. Ráadásul fejlődési potenciál is van ebben a munkakörben, hiszen később boltvezetőként ennél is többet, 700-800 ezer forint bruttót is zsebre rakhatnak a dolgozók.

Scherzer Marcell, online oktatás szakértő elmondta, az élelmiszerláncoknál továbbra sem lehet a munkaerő túltöltöttségéről beszélni, inkább munkaerőhiány van, ebből is következik, hogy aránylag magas fizetésekkel keresik az új munkatársakat is. A Stabil Tudás alapító-tulajdonosa hozzátette, képzéseiken azt tapasztalják, hogy egyre nagyobb is az érdeklődés a kecsegtető bérek miatt a bolti eladó tanfolyamok iránt, melyek minden alkalommal maximális létszámmal indulnak el.

Scherzer Marcell hozzátette, az elmúlt évek tapasztalatai mellett a statisztikák is rámutatnak, hogy az élelmiszer eladó képesítéssel nagyon hamar munkát találnak a tanulók. Mindezt bármiféle megalkuvás nélkül, hiszen már a képzés kezdetén tudják, hogy nagyságrendileg mennyit kereshetnek majd.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!