Ennek 28 százaléka országos, 72 százaléka pedig vármegyei jogosultság – közölte saját adatai alapján a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.
A közlemény szerint ez azt jelenti, hogy a tavalyi évre vásárolt éves matrica-mennyiség 60 százalékát még nem vették meg a közlekedők. Kiemelték, hogy akik 2025-ben is éves e-matricában gondolkodnak, azoknak már csak január 31-ig van idejük a jogosultság beszerzésére, mert a tavalyi éves matricák érvényessége pénteken lejár. Jelezték ugyanakkor, hogy a NÚSZ Zrt. tapasztalatai szerint ezt nagyon sokan hagyják az utolsó pillanatra: míg 2023-ban mintegy 245 ezer, 2024-ben 267 ezer darab éves jogosultságot vettek a közlekedők január utolsó két napján.
(MTI)