TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST, TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	
	


	
	

Áprilisban, a koronavírus tetőzéskor 2,1 százalékkal esett vissza az építőipar teljesítménye éves összehasonlításban - az új szerződések állománya még emelkedett is.

2020 áprilisában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 2,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi, egyébként magas bázistól. Egyelőre úgy tűnik, a járványhelyzet nem hagyott mély nyomot az építőiparon: az előző hónaphoz képest - a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján - az építőipar termelése 1,3 százalékkal mérséklődött.

Az alábbi, fix bázusú (az adatokat 2015 havi átlagához hasonlító) grafikon is arról árulkodik, hogy nincs rendkívüli visszaesés az előző, a koronavírussal nem terhelt év építőipíri teljesítményéhez képest:

Áprilisban mindkét építményfőcsoport termelése csökkent: az épületeké 1,4, az egyéb építményeké 2,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi, magas bázistól.

A kilátások sem olyan rosszak, mint egy hónapja tűntek: a megkötött új szerződések volumene 3,9 százalékkal emelkedett, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 4,7, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 3,2 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. Márciusban még - éves összehasonlításban - a megkötött új szerződések volumenében 9,9 százalékkal csökkenést jelentett a KSH az épületek építésére vonatkozó megbízások jelentős visszaesés miatt.

2020 első négy hónapjában az előző év azonos időszakához képest az építőipari termelés 0,7%-kal mérséklődött.

Az építőiparra tehát sokkal kevésbé nyomhatta rá a bélyegét a koronavírus - összehasonlításként: a magyar gazdaság motorjának tekinthető autóipar teljesítménye 80 százalékkal esett vissza éves szinten áprilisban; a teljes ipari termelés visszaesése sosem látott, 36 százalékot is meghaladó volt. Erről itt írtunk >>

A lakáspiacon is csak kis döccenőt éreztek

„Miközben számos más nemzetgazdasági ágazat szinte teljesen leállni kényszerült, az ingatlanfejlesztéseknek köszönhetően az építkezések, ha a tavalyitól némileg elmaradó volumenben is, de folytatódtak, ezáltal hozzájárultak a hazai gazdaság ellenállóképességének növeléséhez. Ezért is jó irány a rozsdaövezeti fejlesztések esetében alkalmazandó 5%-os áfakulcs” – kommentálta az adatokat Földi Tibor, a Cordia vezérigazgatója. Magyarország vezető lakásfejlesztőjénél azt tapasztalják, hogy a járványhelyzet okozta sokkot követően az újlakáspiacon a vevői oldal is kezd magára találni: májusban már az év eleji szint közelébe tért vissza a vevői oldal aktivitása. Az elmúlt hónapban a zöldövezeti projektek iránt érdeklődők száma már csak alig néhány százalékkal múlta alul a krízis előtti szintet, de az elmaradás a belvárosi fejlesztések esetében sem érte el a 10%-ot.

Grafikonok forrása: KSH

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: az Erste Bank személyi kölcsöne 32 418 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. A Cetelemnél 32 738 forint, a K&H-nál pedig 33 912 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.