<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
3p

A versenypálya a tervek szerint kelet-közép-európai centrumpályaként is funkcionál. Egyben egy évvel később lehet először MotoGP verseny Magyarországon.

Számos érv szól az új motorsport versenypálya megépítése mellett és az ezzel kapcsolatos terveket még a koronavírus-járvány sem borította fel - legalábbis erre lehet következtetni a jövő évi költségvetés fejezeti kötetében foglaltakból. 2021-ben már jelentős forrást igényel ez a feladat, ezzel összefüggésben 20,4 milliárd forintot fognak a jelenlegi tervek szerint elkölteni. Az összeget ráadásul a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásait ellensúlyozó, a gazdaság talpraállását szolgáló Gazdaságvédelmi Alapból biztosítják.

A 20,4 milliárd forint a magyarországi versenyhelyszín (pálya és kapcsolódó létesítmények) megépítésének első fázisát biztosítja. Ez pedig arra enged következtetni, hogy jövőre már az első kapavágások is megtörténhetnek, igaz, az új pálya helyszíne egyelőre még nem ismert. Pusztán annyit lehet tudni ezzel kapcsolatban, hogy az ország keleti részén, esetleg a Nyírségben kaphat helyet a létesítmény. Tavaly novemberben, az első MotoGP magyar futamának bejelentésekor Kósa Lajos egészen pontosan úgy fogalmazott, 

a szándék az, hogy a pálya olyan kelet-magyarországi helyszínen legyen, ahol a nyári időszakban a rendezvénynapok száma teljes. 

A beruházás mellett egyébként több érvet is fel tud sorakoztatni a kormány, ezeket egész hosszan részletezték a most megjelent fejezeti kötetben.

"A motorsportban megfigyelhető technikai újdonságok jelentős része a későbbiekben a közúton használt technológiának is részévé válik. (...) Magyarországon egy új építésű versenypálya azonnali kísérleti platformot kínál az új termékek, eljárások és ötletek sikerének igazolására is, így versenyistállók, motor- és gépjárműgyártók célzott tesztelési helyszíne lesz a pálya. Az új pálya létesítése egyben területfejlesztési célokat is szolgál, a szakmai elképzelések középpontjában egy olyan multifunkciós sportkomplexum megépítése szerepel, amely a térség- és gazdaságfejlesztési elvárásoknak megfelel."

A fejezeti kötetben az első futam időpontjára vonatkozóan is találni információt, ám eszerint az eredeti bejelentéshez képest később rendezheti az első versenyt Magyarország. Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter 2019. novemberi bejelentése szerint Magyarország 2022-től rendezhet gyorsaságimotoros-világbajnoki futamot. A pénteken megjelent dokumentum szerint azonban egy évvel eltolódott ez a dátum, mint olvasható: 

"a magyarországi futam a 2023. évtől válik a versenynaptár részévé". 

251 millió ment el a megvalósíthatósági tanulmányra

Mint arról korábban beszámoltunk, tavaly tavasszal írták ki a közbeszerzési eljárást a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére vonatkozóan. Az ősszel lezárt eljáráson a nyertes vállalkozás az a cég lett, mely operatív igazgatóként foglalkoztatja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter testvérét. A cég nettó 251 millió forintért vállalta a dokumentum elkészítését. 

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.