4p

A német nagykoalíció felmondását helyezte kilátásba több magasrangú szociáldemokrata politikus, miután pártjuk történelmi vereséget szenvedett a bajor választásokon, népszerűsége pedig országosan is mélypontra süllyedt. Az SPD-nél ma már az AfD és a Zöldek is népszerűbbek. A szocdemeket felőrölték a nagykoalíciós kompromisszumok, a hagyományos baloldali szavazók tömegével fordultak el tőlük.

A nagykoalíció számára jókora bukást jelentő bajor választások után több szociáldemokrata politikus is kvázi azzal fenyegette meg a Kereszténydemokrata és a Keresztényszociális Uniót (CDU/CSU), hogy pártjuk szövetségi szinten felmondja velük az együttműködést – azaz kilép a negyedik Merkel-kormányból.

A nagykoalíció miatt buktak

„Ha nem lesz javulás, akkor nem fogjuk tovább csinálni” – jelentette ki Karl Lauterbach, a szociáldemokrata párt (SPD) parlamenti képviselője, egyben egészségügyi szakpolitikusa az ARD német köztelevízió kedd reggeli műsorában. Szerinte pártja részben a nagykoalíción belüli „óriási viszály” miatt szenvedett vereséget Bajorországban, aminek kiindulópontja „mindig a CSU” volt.

Ugyanakkor hiba lenne, ha már az október végi hesseni tartományi választások előtt „levonnák a konzekvenciákat”, fűzte hozzá a baloldali politikus. Hessenben ugyanis szerinte jó esélyei vannak az ottani szocdem csúcsjelöltnek, és ezt nem szabad veszélyeztetni.

A többség kilépne

Szintén a koalícióból való távozás lehetőségére utalt Thomas Kutschaty, az SPD észak-rajna-vesztfáliai frakcióvezetője. Szerinte a következő hónapokban nagyon sok mindennek kell javulnia ahhoz, hogy a párt küldöttgyűlése a későbbiekben, a közös kormányzási időszak második felére is zöld jelzést adjon az együttműködésnek.

Hozzátette: párton belül a többség már nem támogatja a nagykoalíciót. Szerinte amíg az SPD csak kistestvér a kormányon belül, addig a választók sem fogják valós alternatívának tekinteni.

Eredményváró
Eredményváró

Nem volt mire inniuk: szociáldemokrata szimpatizáns várja a bajor választási eredményeket Münchenben. EPA/LUKAS BARTH-TUTTAS

Még egyértelműbben fogalmazott Birte Pauls, az SPD egyik schleswig-holsteini vezetője. Szerinte már „csak egy lehetőség van: ki kell lépni a nagykoalícióból.” Utalt arra, hogy év elején sok párttársa csak befogott orral szavazta meg az újabb nagykoalíciót.

Az SPD egyik országos elnökhelyettese, Ralf Stegner pedig szintén azt mondta, hogy ha nem javul érdemben a közös munka, akkor a kormánynak nincs jövője.

Már az AfD is beelőzött

Mint ismert, év elején a szociáldemokrata párt csak hatalmas viták közepette, hosszas mérlegelés után döntött úgy, hogy – 2005 és 2013 után – harmadszor is nagykoalícióra lép a jobboldali CDU-CSU szövetséggel. Párton belül már akkor sokan figyelmeztettek, hogy az újabb közös kormányzással feladják önálló arculatukat, elveszítik hitelességüket, és emiatt népszerűségük újabb mélypontra fog süllyedni.

Az akkori félelmek beigazolódni látszanak: a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint az SPD-t ma már a bevándorlásellenes AfD és a Zöldek is megelőzik, és a választók mindössze 15 százaléka támogatja. Összehasonlításul: a párt 1998-ben még 41 százalékkal nyert választást, de még 2013-ban is 25, 2017-ben pedig húsz százalékos eredményt ért el.

Tíz százalék alatt a bajoroknál

Még tragikusabban szerepeltek a szocdemek a vasárnapi bajor tartományi választáson: a voksok mindössze 9,7 százalékát szerezték meg, ami csupán az ötödik helyre volt elég. Ez a párt legrosszabb eredménye az összes tartományi választást tekintve.

A Die Welt szerint az SPD Bajorországban 480 ezer szavazót vesztett 2013 óta. Közülük legtöbben, 210 ezren a Zöldekhez pártoltak át, de sokan álltak be a jobboldal mögé is: 100 ezren a CSU-ra, 70 ezren a Szabad Választókra, 30 ezren pedig az AfD-re voksoltak.

A baloldali érzelmű németek tehát az SPD helyett egyre inkább az alternatív-baloldali ökopártot, a bevándorlókat is segítő Zöldeket tekintik annak a politikai erőnek, amely valóban képviseli az értékeiket.

Közeleg Merkel búcsúja

Amennyiben az SPD kiszáll a nagykoalícióból, az alighanem a negyedik Merkel-kormány végét jelenti. A CDU-CSU-nak ugyanis mindössze 246 képviselője van a 709 fős szövetségi parlamentben, a Bundestagban.

Ráadásul Merkel szénája saját pártján belül sem áll túl jól: a közelmúltban egy fontos embert vesztett. A jobboldali pártszövetség pedig maga is mélyen megosztott néhány kérdésben, például a migrációs politikában.

(Privátbankár.hu)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!