3p

A Fejér megyei település munkaerőpiaca stabil lábakon áll, látszólag még stabilabbakon, mint mondjuk egy évvel ezelőtt, békeidőben koronavírus-járvány nélkül.

Miközben az ország több pontján nagymértékben nőtt a munkanélküliség és rengetegen regisztráltatták magukat álláskeresőként, Felcsút munkaerőpiacát nem rengették meg az elmúlt hónapok történései. Olyannyira nem, hogy a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási oldalának statisztikájában szebb számokkal lehet találkozni, mint bármikor az elmúlt években. A közfoglalkoztatásra, mint munkalehetőségre látszólag semmi szükség nincsen, hiszen egész egyszerűen elfogytak a közmunkások a településen.

A közfoglalkoztatás területi statisztikái alapján Felcsúton az első öt hónapban egyetlen egy közmunkás sem volt, amire a korábbi években és időszakokban nem volt még példa. Az elmúlt években így alakultak a létszámok:

  • 2013: 5 közmunkás
  • 2014: 11 közmunkás
  • 2015: 9 közmunkás
  • 2016: 16 közmunkás
  • 2017: 12 közmunkás
  • 2018: 7 közmunkás
  • 2019: 1 közmunkás.

Ez a rózsás helyzet azonban könnyen és hamarosan megváltozhat. Közmunkát ugyanis csak annak ajánlanak fel, akinek már lejárt a három hónapos álláskeresési járadékra való jogosultsági ideje; a koronavírus-járvány következtében első körben munkanélkülivé válók csak júliusban állhatnak be az állami foglalkoztatási programokba.

Márpedig a jelek szerint azért Felcsúton sincs kolbászból a kerítés és hiába kedvező a közfoglalkoztatottra vonatkozó statisztika, a regisztrált álláskeresők száma némileg más képet mutat.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat településsoros adatai szerint ugyanis február és június között - tehát a járvány ideje alatt - 10 fővel lett több álláskereső. Bár a létszámot tekintve ez nagyon kevés, arányaiban már nagy ugrást jelent. A június végi 33 fő ugyanis 43 százalékkal több a február véginél. Igaz, a nyilvántartott álláskeresők aránya a település munkaerőpiacának méretét tekintve elenyésző, mindössze 1,8 százalék a munkaképes korú népességhez mérten.

Tehát bár a nyilvántartott álláskeresők számának növekedési mértéke, a 43 százalék sokkolóan hathat, valójában az alacsony bázis és a munkaerőpiac méretét tekintve mégsem utal arra, hogy érzékenyen érintette volna a járvány miatti válság a települést. Az 1277 dolgozni képes személy közül ugyanis mindössze 33-an vannak állás nélkül, ami kiemelkedően jó aránynak nevezhető. Nemcsak most, a válság idején, hanem még békeidőben is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!