3p

Végre tényleg jó hírt kaphat Navracsics Tibor, úgy tűnik, a Néppárt meggondolta magát az Erasmus-pénzek ügyében.

A Politico brüsszeli hírlevele szerint Charles Michel, az Európai Tanács leköszönő elnöke nem vállalja, hogy kiáll az Európai Parlament képviselői elé az Unió vezetésének Magyarországgal kapcsolatos ügyeiről szóló szerdai ülésen.

Michel hátfájdalmaira hivatkozva mondta le a részvételt a Magyarországgal foglalkozó plenáris ülésen, ahol minden bizonnyal éles támadásokat kapott volna ő is, illetve Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke azért, mert uniós forrásokat folyósítottak Magyarországnak, annak ellenére, hogy az uniós parlamenti képviselők egy jelentős része szerint Orbán Viktor kormánya nem teljesítette a kitűzött jogállamisági feltételeket.

Von der Leyen és Michel együtt állt volna ki a képviselők elé megmagyarázni az Unió döntéseit, de Michel „akut lumbágójára” és orvosi ajánlásra hivatkozva nem fog részt venni az ülésen, helyette szóvivője szerint „február elején” jelenhet meg a strasbourgi Európai Parlamentben.

„Most hagyja, hogy VDL [Von der Leyen] egyedül oldja meg”

– írta egy parlamenti tisztviselő a Politicónak.

Michel Magyarországtól függetlenül is támadások kereszttüzében áll az elmúlt hetekben, miután bejelentette, hogy nem tölti ki tanácselnöki mandátumát, hogy elindulhasson a júniusban tartandó uniós választásokon. Ezzel többek között kinyitja az ajtót arra a lehetőségre is, hogy az átmeneti időszakban a soros elnökséget ellátó Magyarország kormányfője, azaz Orbán Viktor lássa el az Európai Tanács elnökének teendőit.

A szerdai parlamenti ülésen minden bizonnyal szóba kerül a finn EP-képviselő, Petri Sarvamaa kezdeményezése is, amely a 7-es cikkely szerinti eljárás második pontjának életbe léptetését (tehát az ország szavazati jogának felfüggesztését) kezdeményezte Magyarország ellen. Az erről szóló határozati javaslatról ma egyeztetnek az EP frakciói.

Szavazás lesz ma az Erasmus programról is. Elképzelhető, hogy a szélsőjobboldali EP-képviselők az Európai Néppárt képviselőivel együtt megszavazzák, hogy Magyarországnak kifizessék a program keretében járó forrásokat. Az EP kulturális bizottságában átment az ilyen értelmű javaslat a Néppárt, az Identitás és Demokrácia (ID) euroszkeptikus tömörülés, illetve az Európai Konzervatívok és Reformerek csoportjának támogatásával – újabb kritikákat váltva ki Manfred Weber, az Európai Néppárt elnökével szemben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!