2p

Véletlenül pont úgy alakult, hogy az adatban nem érvényesült az üzemanyagok árának jelentős emelkedése.

Mint emlékezhetünk, az idén januári inflációt 3,8 százalékra mérte a KSH, és ezt a kormány tagjai nagy győzelemként értékelték a pénzromlás felett. Ebben a szép adatban viszont szerepet játszott az is, hogy a statisztikai hivatal úgy számolt, az üzemanyagok ára decemberről januárra 0,5 százalékkal csökkent. Ez elég furcsa annak fényében, hogy a jövedékiadó-emelés miatt 41 forinttal emelkedtek januárban az üzemanyagok literenkénti árai.

A Szabad Európa cikke szerint az érdekes jelenség több okra vezethető vissza. Az egyik az, hogy a Mol nyomására - amely cég ugyan a nagykereskedelmi árait már január 1-jével megemelte, de töltőállomásain két részletben, január 1-je után január 15-én érvényesítette csak a teljes adóemelést - a benzinkutak csak január második felére emelték meg a teljes összeggel az áraikat.

Márpedig a KSH január 1-je és 20-a között jegyezte fel az árakat, így az inflációs adathoz alapul vett árakban még nem tükröződött az adóemelés teljes hatása. De még ezt kiszűrve is furcsán számolt a KSH, a Szabad Európa összevetése szerint ugyanis véletlenül nagyon alacsony árakat rögzített az elméletben több mint száz helyszínen, a hónap több napján összeírt üzemanyagárról.

"Az üzemanyagok esetében azt láthattuk, hogy a jelentősebb mértékű árnövekedés a hónap közepe után valósult meg, így ezek már csak mérsékelt arányban jelentek meg a januári fogyasztóiár-statisztikában, a módszertannak megfelelően – közölte a KSH a lappal.. A hivatal szerint a másik tényező a decemberi árdinamika volt. – December első felében magasabb árakat figyeltünk meg, amik a hónap közepére-második felére csökkentek" – tették hozzá.

Márpedig Virovácz Péter, az ING elemzője szerint a 41 forintos emelésnek alapesetben nagyjából 0,5 százalékkal kellett volna módosítania felfelé az inflációt, mivel az üzemanyagárak elég jelentős súllyal szerepelnek a számítási modellben.

"A januári jövedékiadó-emelés megjelent ugyan az árakban, de a KSH inflációs indexében majd csak februárban fog, hacsak addig nem történik egy hatalmas üzemanyagár-beszakadás"

- fogalmazott a szakértő.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!