2019. április 4. 12:37

De a bonyolult jogi helyzet miatt szinte lehetetlen az elbontása.

A mai nap - április 4.-e van - apropóján feltettük a kérdést a Kormányinfón Gulyás Gergely miniszternek, hogy véleménye szerint a szovjet csapatok 1945-ben felszabadították vagy megszállták Magyarországot?

Gulyás szerint a magyar állam önállósága 1944 tavaszán, a német hadsereg bevonulásával megszűnt, ez az Alaptörvényben is le lett fektetve, és nem lehet másként értelmezni az 1945-ben történteket, mint hogy az egyik megszállást követte a másik.

Ebben az esetben mi az álláspontja, van helye a szovjet katonai emlékműnek a Szabadság téren? - tettük fel a kérdést a miniszternek. Személyes véleményeként elmondta, hogy

ha rajta múlna, az emlékmű már rég nem lenne ott,

de a nagyon öszetett, bonyolult jogi háttere miatt szinte lehetetlen az emlékmű eltávolítása az orosz fél beleegyezése nélkül. Felidézte, hogy erre az álláspontra jutott például "az oroszok iránt elfogultsággal nem vádolható" Zétényi Zsolt volt parlamenti képviselő, jogász is az erről szóló munkájában.



Jöjjön el a 2019-es év egyik legizgalmasabb KKV-eseményére! Több mint 50 előadó és panelbeszélgetés-résztvevő 5 szekcióban! Hogyan tudják kihasználni a magyar KKV-k a digitalizációban rejlő lehetőségeket, és miből tudják ezt finanszírozni? A geopolitikai kihívások, a Brexit és a kereskedelmi háború tükrében mi vár a magyar KKV-kra?
Néhány név az előadók közül: MAGYAR LEVENTE - Külgazdasági és Külügyminisztérium, miniszterhelyettes - JAKAB LÁSZLÓ - Innovációs és Technológiai Minisztérium, miniszteri főtanácsadó - FÁBIÁN GERGELY - Magyar Nemzeti Bank, igazgató - WOLF LÁSZLÓ - OTP Bank, vezérigazgató-helyettes - JELASITY RADOVAN - Erste Bank, vezérigazgató - BALOG ÁDÁM - MKB Bank, elnök-vezérigazgató - HEGEDÜS ÉVA - Gránit Bank, elnök-vezérigazgató - BÚZA ÉVA - Garantiqa, vezérigazgató - RASKÓ GYÖRGY - agrárközgazdász - SALGÓ ANDRÁS - BMW Group Magyarország - FERNBACH ZOLTÁN - Mercedes-Benz Hungária Kft., Hálózatfejlesztési és tréning igazgató - LAUFER TAMÁS - IVSZ, elnök
*/?>

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek december legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 30 379 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. A K&H Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 53 332 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.